Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Budapest átvette az Európa legjobb úti célja díjat
No menu items!

Budapest átvette az Európa legjobb úti célja díjat

Az Európa legjobb úti célja 2019 elismerést Budapest nyerte el. A European Best Destination (EBD) európai turisztikai szervezet internetes szavazásán elért eredmény díját Tarlós István a városházán vette át. A versenyben Budapest győzelme egyértelmű volt, a magyar főváros több szavazatot kapott, mint Párizs, Athén, London vagy akár Firenze.

A díj azért különösen fontos, mert kiérdemléséhez a világ minden tájáról érkező, több tízezer utazó szavazata volt szükséges – mutatott rá a főpolgármester, majd azt mondta: a kivételes elismerés – mint ahogy azt az EBD a díjelnyeréséről tájékoztató levelében írta – “tíz év munkájának a gyümölcse, ez idő alatt Budapest Európa egyik legvonzóbb és legjobb életminőségű városa lett, amely befektetőket, vállalkozásokat és utazókat vonz a világ minden részéről”.

Egyebek mellett a kulturális és örökségvédelmi támogatások hatására Budapest Európa egyik legszebb városává vált és a kontinens egyik legerősebb turisztikai arculatával büszkélkedhet. A város világszerte ismert és elismert úti cél mind a turisták, mind a turisztikai szakma körében – mondta el.

Tarlós István kiemelte: a díj fennállása óta még egyetlen győztes sem kapott akkora nemzetközi támogatást, mint most Budapest. A versenyben Budapest győzelme egyértelmű volt, a magyar főváros több szavazatot kapott, mint Párizs, Athén, London vagy akár Firenze.

A főpolgármester úgy fogalmazott: “Párizst a Bourbonok, Bécset a Habsburgok, Budapestet szorgalmas és jó képességű magyar emberek tették naggyá“. A reformkor nemzeti és a vele szorosan összefonódó polgárosító szándéka létrehozta azt a gondolatot, miszerint az országnak kell egy szív, amelynek dobbanása éltető energiákat áramoltat a nemzet egésze felé. Ez a szív, az egységes Budapest a magyar nemzetteremtés része és eredménye volt – mondta.

Tarlós István hangsúlyozta: Budapest egyszerre a budapestiek otthona és a nemzet fővárosa. “Otthonként jól működőnek, felhasználóbarátnak kell lennie, a nemzet fővárosaként pedig méltónak, büszkének, a külföldiek számára is vonzónak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy e két minőség egymást erősíti, egyik sincs meg és nem is lehetne a másik nélkül.

Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Kitért arra is, hogy egy főváros napi működtetésében, építésében, a jövő alakításában főpolgármesterként részt venni “olykor embert próbáló kihívás, ugyanakkor felemelő, pótolhatatlan érzés, nemes feladat”.

Az elődök munkássága meghatározó irányokat mutat. “Bárczy, Széchenyi, Andrássy, Podmaniczky mindannyian nagy formátumú politikusok voltak, akik teremtő szándékukkal, elhivatottságukkal mindig példát mutattak azoknak a városépítőknek, akik ma, a 21. század elején Budapest fejlődését (…) mindennél fontosabbnak tartják” – mondta.

Tarlós István az MTI jelentése szerint kiemelte: a jövő városa nemcsak igényli az új szemléletű megoldásokat, de bizonyítási lehetőséget is biztosít azoknak, így a fővárosnak érdemes tevékenyen részt vennie az innovatív turisztikai vállalkozások támogatásában is.

Szavai szerint Budapest nemcsak Kelet és Nyugat kapuja, sokkal több ennél: kiemelkedő értékű a történelmi, kulturális és építészeti öröksége, egyedülálló a fürdőkultúrája, varázslatos a Duna és a panoráma, valamint nívósak a fesztiválok és különleges a gasztronómia.

A főpolgármester azt mondta: Budapest biztonságos város, ma a statisztikák alapján elmondható, hogy Európa egyik legbiztonságosabb városa. A terrorizmus és a politikai nyugtalanság elterjedésével ennek a szempontnak egyre növekvő szerepe lehet az utazók döntésében – tette hozzá.

Szólt arról, hogy a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiának fontos része Budapest turisztikai fejlesztése. A szakértők véleménye szerint a főváros a jövőben kihívásokkal teli, de számos lehetőséget kínáló időszak elé néz.

Maximilien Lejeune, az EBD díjat átadó vezetője arról beszélt, hogy a szervezet immár tíz éve választja ki és mutatja be Európa legszebb úti céljait utazók milliói, a média, illetve turisztikai szakértők számára. Több mint háromszáz európai turisztikai irodával dolgoznak együtt.

Az elismerés fontos gazdasági és médiahatást von maga után a díjazott úti cél számára a több mint tízmillió nézővel rendelkező médialefedettségnek köszönhetően – mutatott rá.

Maximilien Lejeune kiemelte azt is: Budapestnek nem volt elég az, hogy az első helyen végezzen, még rekordmennyiségű szavazatot is kapott külföldről. Ez az első alkalom a tíz év alatt, hogy egy úti cél a versenyt ilyen kiemelkedő külföldi támogatással nyerje meg – mondta.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás