Kezdőlap Hírek A Mol részvényesei 142,50 forint osztalékra számíthatnak az idén
No menu items!

A Mol részvényesei 142,50 forint osztalékra számíthatnak az idén

A Mol igazgatósága részvényenként 142,50 forint osztalék kifizetését javasolja a 2018-as üzleti év után a részvényeseknek – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.

Az igazgatóság, figyelembe véve a 2018-as eredményt, az erős mérleget, a jövőbeni befektetési terveket és a makro környezet esetleges változásaiból adódó bizonytalanságot, a korábbi évek fokozatosan növekvő osztalékfizetési gyakorlatának folytatása mellett döntött.

Javaslatuk szerint az alap osztalék értéke 11,8 százalékkal, 85 forintról hozzávetőlegesen 95 forintra nő, ehhez az előző évhez hasonlóan a társaság rendkívüli osztalékként megosztja a részvényeseivel a 2018-as erős szabad cash flow-t, mely az alaposztalék 50 százaléka, részvényenként 47,50 forint

Így az igazgatóság több mint 107,284 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a 2019. április 11-én tartandó közgyűlésnek.

A Csányi Sándor, Anthony Radev és Martonyi János igazgatósági tagként való újraválasztását 5 évre, továbbá Talal Al Awfi igazgatósági tagnak és Pandurics Anett felügyelő- és audit bizottsági tagnak választását, ugyancsak öt évre.

A Mol-csoport 728,2 milliárd forint (2,69 milliárd dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly, 10 százalékkal többet az előző évinél; ez a legmagasabb EBITDA az utóbbi hét évben. Az eredmény meghaladta a felfelé módosított 2,4 milliárd dolláros célt. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató szerint 2018. is kiváló eredményt hozott. Az idei évben 2,3 milliárd dollár EBITDA-ra számít a társaság.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint a vállalatcsoport 331,3 milliárd forint (1,22 milliárd dollár) adózás előtti eredményt ért el 2018-ban az előző évi 365,6 milliárd forint (1,32 milliárd dollár) után. Az értékesítés nettó árbevétele 5168,7 milliárd forint (19 milliárd dollár) volt tavaly, míg 2017-ben 4130,3 milliárd forint (15,1 milliárd dollár).

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtöki záró ára 3328 forint volt, éves minimuma 2488 forint, éves maximuma 3348 forint. /MTI/

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, számos adatot közöl a KSH a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.

A BUX a héten harmadjára is zárócsúcsot döntött

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet.

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

Magyar célgépek, globális színvonal – Átadták az “Év Célgépe 2025” díjakat

A Magyar Ipari Célgép Nagydíj ismét bizonyította, hogy a hazai mérnöki tudás nemcsak lépést tart, hanem irányt is mutat az ipar jövőjének.
Hirdetés

Hírek

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!

Közösségi közlekedéssel a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes a Múzeumok Éjszakája helyszíneit megközelíteni a nyár legrövidebb éjszakáján, szombaton.
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett