Kezdőlap Cégvilág Szélerőmű parkot vásárol az Alteo csoport Győr-Moson-Sopron megyében

Szélerőmű parkot vásárol az Alteo csoport Győr-Moson-Sopron megyében

Tizenhárom toronyból álló, 25 megawatt összteljesítményű szélerőmű parkot vásárol az Alteo csoport a Győr-Moson-Sopron megyei Bőny térségében, a csoport villamosenergia-termelő kapacitása a tranzakcióval meg fogja haladni a 105 megawattot – tájékoztatta az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat pénteken az MTI-t.

Az Alteo az Euro Green Energy Fejlesztő és Szolgáltató Kft. száz százalékának megvásárlásáról írt alá adásvételi szerződést a Raiffeisen Energiaszolgáltató Kft.-vel.

A szerződésben foglalt úgynevezett zárási feltételek teljesülésekor a vállalatcsoport tulajdonába kerül a szélerőműpark, ahol a megtermelt villamos energiát a Kötelező Átvételi Rendszerben értékesítik.

A beruházást az Alteo részben a 2019. március 25-én lezárult 2 milliárd forintos zártkörű tőkeemelés során befolyt összegből tervezi finanszírozni, a vételár összegét azonban nem közölték. A közlemény szerint a tőkeemelésből elsősorban megújulóenergetikai befektetéseket, beruházásokat tervez finanszírozni a társaság, a befektetési fókuszában álló projektek teljes befektetési igénye 7 és 10 milliárd forint között mozog.

A felvásárlással, a kivitelezés alatt álló naperőművi beruházások lezárásával, valamint a már az Alteo birtokában lévő egyéb, megújuló energiát hasznosító erőművek teljesítményével együtt a társaság megújuló energiaforrásokat hasznosító erőművi kapacitása meghaladja majd 55 megawattot, amelyhez mintegy ötben megawattos földgáz erőművi kapacitás társul.

Chikan Attila
Chikan Attila

A közlemény idézi Chikán Attilát, az Alteo vezérigazgatóját, aki szerint a legutóbbi tőkeemelés azt tette lehetővé, hogy időben reagálhassanak olyan potenciális piaci lehetőségekre, mint a bőnyi szélerőműpark felvásárlása. Az akvizíció eredményeként a csoport megújuló energiaforrásokat hasznosító portfóliója a duplájára nőne, meghaladva a gázerőműveik összteljesítményét.

Az Alteo részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén a prémium kategóriában kereskednek. A vállalat 2018-ban 18,9 milliárd forint árbevételt ért el,  nettó eredménye 557 millió forint volt.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.