Szomor Dezső világéletében kilógott a sorból. Az apaji Szomor Ökofarm tulajdonosa a szocializmusban, az egyetemen és a munkahelyén sem illeszkedett a rendszerbe, később az őshonos magyar állatfajok megmentésével számított különcnek. 2004-ben majdnem csődbe ment, most viszont a mintagazdaságában létrejövő turisztikai attrakció, az őshonos állat bemutató telep igazolhatja kitartásának értelmét.
A Soltvadkerten született szakember személyi kartonjára a Kertészeti Egyetemen, a Tanácsköztársaság történetének, az akkori kánontól eltérő értelmezése miatt került az „elvi hiba” megjelölés. Ami majdnem el is vágta karrierjét. Végül szerencséje volt és az Óbuda TSZ-be került, ahonnan öt év múlva azért kellett elmennie, mert kiderült, hogy megfertőzte a kapitalizmus szelleme, mivel nyugdíjas édesapjával Soltvadkerten, 100 négyzetméteren szegfűt termesztettek. Maszek lett, és miközben a Budapest-Kelebia útvonal mentén több virágkertészetben is szerepet vállalt, 1978-ban, Dömsödre költözése után, hobbiból, az őshonos magyar állatok tartásába is belekezdett.
– Egy iskolai szertárban láttam egy ökörszarvat, amit ki akartak dobni. Nekem annyira megtetszett, hogy onnantól tartom fontosnak a magyar őshonos állatok megmentését, mert ezek a karakterisztikus, nemes állatok a 60-as évektől a vesztes oldalra kerültek – magyarázza. – A mezőgazdaság kemizálásával ugyanis felborult a korábbi agrár világrend és azok az országok – közte Németország és Nyugat Európa – amelyek korábban élelmiszer importra szorultak, hirtelen felesleggel rendelkeztek már. Az úgynevezett intenzív állattenyésztés bevezetésével pedig megjelentek azok a gyorsan gyarapodó haszonállatok, amelyek kiszorították az őshonos fajtákat, amelyek nem tudtak olyan gyors súlygyarapodást felmutatni és fölöslegessé váltak. Az mindenesetre pozitívum, hogy Magyarország már akkor, az elsők között ismerte fel, hogy az őshonos állatok olyan értéket képviselnek, amit nem szabad pusztulni hagyni.
A szürkemarha nem kondorkeselyű
Szavai szerint az állattenyésztés azért sem állt távol tőle, mert az az egyetemen szigorlati tárgy volt. Így vett rackát, mangalicát, majd hat üsző és 3 bikaborjút a Hortobágyról és azokat kezdte szaporítani. Majd amikor a 80-as évek elején a magyar mezőgazdaság az összeomlás állapotába került és egyre több cikk jelent meg arról, hogy nincs pénz az őshonos állataink tartására, számolni kezdett. Arra jutott, ha hasznot nem is termelnek az ősi fajták, annyit azért mégiscsak hoznak, hogy meg lehessen őket menteni. Ebben az a filmélmény is motiválta, amiben azt mutatták be, hogy az Amerikai Egyesült Államokban miként mentették meg a kipusztulás szélére került kaliforniai kondorkeselyűt. Huszonhat darabot tudtak befogni 28 millió dollárért, majd 64 millió dollárért szaporítási programot indítottak úgy, hogy akkor még mindig bizonytalan volt, sikerül-e megmenteni a fajtát.
– Azon morfondíroztam: milyen érdekes, hogy a kaliforniai kondorkeselyű ára azelőtt mindössze egy puskagolyó ára volt, most meg 100 millió dollárt fizettek a megmentésére. Ebben az időben írtam egy beadványt a minisztériumba, azt ajánlva, hogy a szürke marhákra vonják vissza az állami támogatást – ami egyébként csak 8000 forint volt -, mert a pénzt nem a marhák, hanem a marhatartók kapják, akiknek többsége viszont abban érdekelt, hogy a kritikus számú egyednél ne legyen több, mert így tudja zsarolásra használni az őshonos fajtát. Azt is ajánlottam, hogy miként egykoron, minden község határában volt egy közös legelő most, a nemzeti parkok, amelyek óriási területeket kaptak, adjanak ingyen legelőt a szürkemarháknak, amelyek létszáma akkor 700 körül volt az országban. Azt is javasoltam rendeljenek el vágási tilalmat és én, hét szakemberrel együtt bejelentkeznék arra, hogy 100 marhát tartanánk a szaporulat fejében, ha kapnánk területet. Amikor pedig elérjük az eredetileg megállapított létszámot, akkor a 100 marhát, azonos célra tovább adjuk másoknak. Ilyenformán az államnak egy fillérjébe sem kerülne a fajta szaporítása. Mire az a válasz jött, hogy az ötlet jó, de senkinek ne adjam tovább.
Szomor Dezső azonban nem adta fel, összevásárolta amit tudott. A szürkemarhából ugyanis komoly dömping volt a vágóhidakon, ugyanis a gazdák tényleg nem akarták, hogy az államilag támogatott kvóta fölé érjen az egyedek száma. Így aztán kalandos úton sikerült gyarapítania az állományt.
– Kétszáz borjút kötöttem le a Hortobágyon ’89-ben. Júliusban szóltak, hogy ha komolyan gondolom vigyek egymillió forintot. Miközben a pénz megszerzését szerveztem, összetalálkoztam egy barátommal, aki benzinkutat épített Pirtón és azt mondta, ha akarom nekem is segít. Az akkori árakon állatokra szánt pénzből nekem is lehetett volna egy benzinkút. Mivel tudtam, hogy a benzinkút jobb üzlet, mint a nullszaldós őshonos állattartás, két napot gondolkodtam. Aztán eldöntöttem: nem akarok benzinkutas lenni. Mert már kisgyerekkoromban megfogadtam, hogy soha olyan munkát nem vállalok amit nem szeretek. Igaz abban az időben nagy kínokat éltem át a szürkemarhával, de azt gondoltam, lesz két nehéz év, aztán minden rendbe jön. Na, az a két nehéz év, máig nem telt le…
Bekopogtatott a csőd
Mivel a több állathoz még több területre volt szüksége, földbérletet kért a Kiskunsági Nemzeti Parktól. Már csak azért is, mert a Szomor Gazdaság által folytatott, a pusztai növényzet rehabilitációját is szolgáló ősi ridegtartásos állattenyésztés a Nemzeti Park területén, a Nemzeti Parkkal folyamatos szakmai egyeztetés mellett történt. Ugyanakkor ebben az időben, 1993-ban került sor az angol tulajdonosok által lerabolt Kiskunsági Állami Gazdaság másodprivatizációjára, ahol azonban csak egyben pályáztatták a több, mint 3000 hektáros növénytermesztési ágazatot. Mivel a Nemzeti Parktól nem kapott bérleti lehetőséget, így kényszerűségből Szomor Dezső is elindult a pályázaton. Mivel a nyertes nem fizette be a vételárat, végül ő kapta meg a hatalmas terület bérleti jogát. Amiért később még irigyei is akadtak.
Mivel az alacsony hozamú szürkemarha tartása alig hoz jövedelmet, a túlélés érdekében több kertészetét is felszámolta, hogy az abból eredő pénzből fedezze az apaji gazdaság veszteségeit. 2004-ben, azonban – miután egy elnyert pályázatát visszavonták -, így is csőd közeli állapotba került. Ezért a csődeljárástól tartva, a szürkemarha állományát ingyen felajánlotta a Kiskunsági Nemzeti Parknak. Hozzátéve: az állatok gondozását továbbra is elvállalja a Nemzeti Parknál megszokott javadalmazásért. Javaslata azonban elutasításra talált.
Mégis szerencséje az volt, mert akadt egy megmentő. Mivel a terület legnagyobb áramfogyasztója a vízügyi igazgatóság volt és az áramszolgáltató oda küldte a számlát. Kabai Sándor vízügyi igazgató pedig jelentős kockázatot vállalva, egy évig Szomor Dezső számláját is kifizette. 2005-től pedig már új időszámítás kezdődött azzal, hogy az Európai Uniós mezőgazdasági támogatások megindultak. Ennek kapcsán tört fel a már említett irigység, mert miután megjöttek az uniós pénzek, rögtön rátámadtak, miért jár neki olyan sok támogatás. Arra senki sem gondolt vissza, hogy amikor 500 hektár legelőt akart bérelni nem kapott. Helyette kénytelen volt pályázni, a több, mint 3000 hektárt amit 2004-ben le sem tudott adni még a szürkemarha állománnyal sem.
– 2005-től sok pénzt kaptam az EU-tól, amiből a vízügyet is kifizettem. Emellett pedig úgy gondoltam, arra költöm a pénzt, amire adták. Építettem belőle vágóhidat 75%-ban támogatás nélkül saját erőből, mert senki nem akart szürke marhát vágni és egy hús feldolgozó üzemet szintén 75%-ban támogatás nélkül saját erőből, ahol főleg a saját és a Nemzeti Parkoktól származó szürkemarha húst dolgozunk fel. Végeredményként minden szürkemarha termékünk kiválóan nyomon követhető, az összes árun szerepel az állat egyedi azonosító száma (ENAR) és mellett egy SMS szám. Aki erre elküldi az ENAR számot, azonnal választ kap a telefonon, hogy az állat valóban szürke marha és melyik tenyészetből származik, illetve hol történt a vágás, hány éves volt a jószág kora illetve hol dolgozták fel a húsát.
Más kérdés, hogy miközben a szürke marhával csak a szenvedés jutott Szomor Dezsőnek, az őshonos magyar disznó, a mangalica időközben világsztár lett. Ami nemcsak a mangalica, de a Szomor Gazdaság túlélését is lehetővé tette. A szakember szerint mindez egyértelműen a spanyolok érdeme, akik a sonkakészítéshez a világhírű Iberico sertés mellé kerestek egy hasonló fajtát. A szakember 1993-ban egy újsághirdetés révén került kapcsolatba Tóth Péterrel és az első mangalica sonkakísérleteket végző spanyolokkal, akik a Szomor Dezső mangalicáival kezdtek munkához. Mindez a szó szoros értelmében életmentőnek bizonyult, mert miközben idehaza mindenhonnan eltanácsolták az úgymond zsíros, korszerűtlen disznókat, mielőtt fel kellett volna adnia küzdelmét, megjött a spanyolok pozitív eredménye. Azóta pedig folyamatosan hizlalja a mangalicát az ibériai partnereknek, akik mindig határidőre fizették a számlát, újabban pedig húst főleg belföldi, de külföldi piacokra is szállít.
– A spanyolok abból indultak ki, hogy a világ legjobb sonkafajtája az Iberico. De a kísérletek után hozzátették: a mangalica semmiben nem marad el tőle. Persze, hogy nem, mert a svédek azt is észrevették 40-50 éve, hogy a mangalicában olyan telítetlen zsírsavak vannak és olyan az aminosav összetétele, ami egyedülálló. Nem véletlen, hogy nem csak arra jöttek rá, hogy az Iberico-hoz hasonló sonkát mangalicából is lehet készíteni, de arra is, hogy a magyar őshonos fajta húsa még finomabb is, ami a nemzetközi gasztronómiában is hamar sztárrá tette a mangalicát. Olyannyira, hogy ma már a hongkongi és a makaói kaszinókba is szállítunk az őshonos magyar fajtából, amit lassan idehaza is kezdenek felfedezni az éttermek.
A szürkemarha azonban minden jó tulajdonsága ellenére parkoló pályán maradt. Pedig ahogy a szakember mondja, a középkorban úgy hajtották a szürkemarhákat Erdélyből és az Alföldről Bécsbe, Frankfurtba, Nürnbergbe, hogy a hosszú út ellenére alig volt súlyveszteség, miközben a húsáért 50 százalékkal többet fizettek, mint más marháért.
– Miután az EU-s pénzek megérkeztek, bizony többet fordítottam a szürkemarha marketingjére, mint a két üzem felépítésére. Mégsem tartunk sehol, miközben a mangalica a porból felvéve, a spanyoloknak köszönhetően, a legmagasabb polcra került, világszám lett. A szürkemarha esetében az is nehézség, hogy miközben 100 éve a faggyújáért másfélszer annyit fizettek, mint a húsáért, most a faggyút ki kell dobni, így a hizlalása nem éri meg, mert az állat rossz takarmány értékesítő is. Nem is kell neki intenzív takarmány, mert nem tudja azt megfelelően hasznosítani. Cserébe az immunrendszere olyan erős, hogy magától ellenáll a betegségeknek. Nem úgy, mint a nemesített fajtáknak, amelyekkel kapcsolatban meggyőződésem, hogy egy állat minél nemesebb, annál betegebb, ugyanis az immunrendszere szenvedi meg azt, hogy az antibiotikumokkal és a hozamfokozókkal, a gyors súlynövekedésre alkalmassá tegyék.
Az őshonos magyar fajták megmentését célul tűzve, Szomor Dezső nem ragadt le a mangalicánál és a szürkemarhánál, amiből a Hortobágy mellett a legnagyobb tenyészettel rendelkezik az országban. Így lehetséges, hogy a szakemberek szerint, jelenleg Magyarországon – legyen szó magán, vagy állami gazdaságokról -, sehol máshol nincs olyan genetikai érték, mint a Szomor Ökofarmon, ahol a szürkemarha és a mangalica mellett ugyanis ott van a racka, illetve a 800 egyedből álló bivaly tenyészet. Emellett ide helyezte ki a gödöllői Kisállat-tenyésztési Kutatóintézet az őshonos baromfi fajból a tartalék elit állományt, ami 7 tyúkfajtát, vadas és fehér színű kacsát, bronz- és rézpulykát, fodros tollú ludat jelent. Ezek eredményezték, hogy 2016-ban mintagazdasággá nyilvánították a Szomor Ökofarmot.
– Miközben az őshonos állatok nemcsak nemesek, a húsuk is értékes és ízletes. A szürkemarháé például egy kicsit a szarvaséra hasonlít, de szerintem finomabb, ahogy például a kappan is új színt hozhatna az étlapokra. De nincs rá igény, azért mert, amíg egy intenzív baromfi 4 hetesen már két kiló, az őshonos csirke még 12 hetesen is csak 80-100 dekagramm, húsuk rostosabb, keményebb. Más kérdés, hogy akkor melyiknek a húsa az egészségesebb, értékesebb, ha például azt nézzük, hogy az intenzív baromfi húsa hogy összeesik a sütőben? A magyar séfek mégsem igénylik, mert többségük, több generáción át nem is találkozott még igazi hússal és ezért nem is tudja azt elkészíteni. Mert ahhoz szokott, hogy az ízetlen intenzív állatok húsát, fűszerezze „felségesre”.
A fősodorból mindig kilógó Szomor Dezső több módon is igyekszik lebontani a megszokás falait. Ezt szolgálják a Váci úti Lehel Piacon működő Szomor mintabolt és ez mellett most ismét egy, a megszokottól eltérő kezdeményezéssel szeretné reflektorfénybe állítani a magyar őshonos fajtákat.
Tervei szerint az apaji Szomor Mintagazdaság Őshonos Bemutatótelepe olyan hely lehetne, ahol a magyar iskolások és a felnőttek mellett a külföldi turisták is a természetes közegükben ismerhetnék meg a magyar őshonos fajták gazdag kínálatát és kóstolhatnák meg a belőlük készült prémium termékeket.
– Azért adtam be a javaslatomat az agrárminisztériumba, ahol kedvező fogadtatásra talált az ötlet, mert meggyőződésem, hogy a magyar őshonos állatok nagyon különlegesek. Senkinek nincs annyi őshonos állata és a megszokottól különböző fajtája, mint nekünk, magyaroknak. Amellett, hogy az egész világnak megmutathatnák ezeket a csodálatos fajtákat, számomra az is nagy öröm lenne, ha a magyar őshonos állatokat tenyészállatként értékesítve a további szaporodásukhoz is hozzá tudnék járulni. A világ pedig felismerhetné azt, hogy nemcsak a mangalica, hanem a legtöbb magyar őshonos állat világszám.
