Kezdőlap Gazdaság Kamatdöntés - Londoni elemzők: vagy emel júniusban az MNB vagy nem
No menu items!

Kamatdöntés – Londoni elemzők: vagy emel júniusban az MNB vagy nem

Londoni pénzügyi elemzők szerint nem kizárt, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a júniusi kamatdöntő ülésen – az új inflációs jelentés ismeretében – a márciusihoz hasonló mértékű normalizáló lépést hajt végre monetáris politikájában, különös tekintettel a jegybank központi célját meghaladó inflációra. Ez mindazonáltal nem konszenzusos vélemény a Cityben: más elemzői előrejelzések szerint az MNB egyelőre nem siet a monetáris szigorítással.

Liam Carson, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics európai feltörekvő piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza az MNB keddi kamatdöntő ülését értékelő kommentárjában annak a véleményének adott hangot, hogy “az MNB-nek egyértelműen vannak tennivalói” a magyar gazdaság “hűtése” érdekében.

Carson kiemelte, hogy a teljes kosárra számolt tizenkét havi infláció – amely a múlt hónapban 3,9 százalék volt – hat és fél éve nem mért ütemre gyorsult, és jóval meghaladta az MNB saját várakozását is.

Ehhez járul a bérnövekedés kétszámjegyű üteme, és az utóbbi időben meredeken megugrott a hitelkiáramlás is – hangsúlyozta a Capital Economics londoni elemzője.

Liam Carson

Carson közölte: a ház azon a véleményen van, hogy az MNB júniusban újabb 10 bázisponttal emeli az egynapos betéti rátát – amely a jegybanki kamatfolyosó alsó széle -, felhajtva ezzel a piaci kamatokat.

Az elemző szerint a Capital Economics várakozása az, hogy ennek nyomán a 3 hónapos BUBOR bankközi ráta – amelyet a ház a monetáris alapállás legjobb mérőszámának tart – a jelenlegi 0,20 százalékról az idei év végéig 0,75 százalékra emelkedik.

A szakértő szerint a szigorítási folyamat része lesz emellett a likviditásdúsító devizaswap-állomány szűkítésének folytatása is.

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza, Pasquale Diana a keddi kamatdöntő ülés utáni értékelésében ugyanakkor úgy fogalmazott: a ház megítélése szerint az MNB-nek “nincs sok kedve” a monetáris politika pro-aktív szigorításához, az egyértelmű és széleskörű inflációs nyomás ellenére sem.

A City szerint júniusban kamatot emel az MNB – vagy nem

A Morgan Stanley vezető londoni elemzője szerint az MNB továbbra sem tartja úgy, hogy jelentős lenne a magyar gazdaság túlfűtötté válásának kockázata, annak ellenére sem, hogy a hazai össztermék (GDP) az első negyedévben a várakozásokat meghaladó ütemben nőtt.
A szakértő véleménye szerint az MNB mindezek alapján nem tartja sürgetőnek a monetáris szigorítást, különös tekintettel arra, hogy a folyómérleg-egyenleg az előzetes adatok alapján ismét többletbe fordult az első negyedévben.

A Morgan Stanley londoni szakértői nemrégiben Budapesten jártak, és az erről összeállított, a minap Londonban bemutatott ismertetőjükben is úgy fogalmaztak: tájékozódó tárgyalásaik csak megerősítették azt a várakozásukat, hogy az MNB nem fog sietni a monetáris politika normalizálásával, különösen akkor nem, ha az euróövezeti jegybank (EKB) sem kezd szigorítási ciklusba a közeljövőben.

A ház szerint az elképzelhető, hogy az MNB a negyedévente megjelenő inflációs jelentések kiadásával egy időben bejelent valamelyes szigorítási intézkedéseket, de “egyáltalán nem lehet biztosra venni még ezt sem”.
A Morgan Stanley elemzői szerint ebben a környezetben úgy tűnik, hogy a BUBOR ráta konvergenciája a 0,90 százalékos MNB-alapkamathoz legkorábban 2020 második felében valószínű, “hacsak nem még ennél is később”.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás