Kezdőlap Gazdaság Budapest-Belgrád vasútvonal. 295 milliárd bevételt vár az Opus
No menu items!

Budapest-Belgrád vasútvonal. 295 milliárd bevételt vár az Opus

Megkötötte a szerződést a Budapest-Belgrád vasút magyarországi, Kelebiáig tartó szakaszának teljes körű tervezésére és kivitelezésére a CRE Konzorcium – közölte az Opus Global Nyrt. 

A konzorciumban a kínai vasúttársaságot képviselő China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft., valamint az RM International Zrt. vesz részt fele-fele arányban. Utóbbi társaság az R-Kord Kft., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. közös leányvállalata, tulajdonosa 51 százalékban az Opus, amely 295 milliárd forint bevételt vár a beruházástól.

A teljes beruházás mintegy 590 milliárd forintba kerül

A kivitelezési szerződés a magyar állam és a kínai Eximbank finanszírozási megállapodásával 2019 harmadik negyedévében léphet hatályba. A hitelkérelmet a kormány nevében a Pénzügyminisztérium benyújtotta a kínai hitelintézetnek. A munkálatok megkezdése a finanszírozási megállapodástól függ, onnantól számítva 5 év jut a tervezésre és kivitelezésre. A jótállási időszak további 2 év.

A csaknem 590 milliárd forint értékű beruházásra a Magyar Államvasutak és a Kínai Népköztársaság által létrehozott Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. írta ki a közbeszerzést. A jellemzően egyvágányú, 150 kilométer hosszú vasútvonal teljes egészében felújítandó, utoljára a 60-as években korszerűsítették. A meglévő és az új vágányt egyaránt óránkénti 160 kilométeres engedélyezési sebességre alakítják ki, átépítve a felsővezeték-hálózatot és a vasúti műtárgyakat is. A nyomvonal mentén több mint 100 kereszteződés, majdnem 100 kiszolgáló épület, 16 aluljáró, továbbá hidak, zajvédő falak, térvilágítások és közművek épülnek.

A beruházás a felénél is kevesebbre, 8 óráról 3,5 órára csökkenti a menetidőt a szerb és a magyar főváros között. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.

Nagy a baj az orosz Lukoilnál: vis maior Irakban, Bulgária az állami átvételre készül

Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
Hirdetés

Hírek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...