Kezdőlap Gazdaság ÁSZ-elemzés: a kormány terve teljesíthető, de sérül a stabilitási törvény
No menu items!

ÁSZ-elemzés: a kormány terve teljesíthető, de sérül a stabilitási törvény

Az Állami Számvevőszék szerint teljesíthető a kormány négy százalékos növekedési előrejelzése és az egy százalékos GDP-arányos költségvetési hiány 2020-ban, ugyanakkor a tervezett bevételek a gazdaság bővülésének és fehérítésének függvényében folyhatnak be – figyelmeztet az ÁSZ elnöke, Domokos László.

Az Állami Számvevőszék megalapozottnak tartja a törvényjavaslatot, amely hozzájárul a magyar gazdaság makrogazdasági stabilitásához, és megfelel az Alaptörvényben meghatározott államadósság-szabálynak, valamint a költségvetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

A 2020-as költségvetési törvényjavaslat bevételi és kiadási előirányzatai megalapozottak. A központi tartalék jellegű előirányzatok összege együttesen 488 milliárd forintot tesz ki, amelyből a GDP közel 0,8 százalékát kitevő országvédelmi alap kiadási előirányzata 378 milliárd forint. A feltárt kockázatok költségvetési intézkedésekkel kezelhetőek, a tervezett tartalékok megfelelő biztosítékot adnak a felmerülő költségvetési kockázatok kezelésére – állapítja meg az elemzés.

Az ÁSZ véleményéről összeállított dokumentumot Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke adta át Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének az Országházban. 
Kép: MTI/Máthé Zoltán

Az ÁSZ a véleményében rámutat: a közvetlen bevételek teljesítése szempontjából meghatározó a gazdasági növekedés, valamint a gazdasági folyamatok fehérítése érdekében tervezett intézkedések. Ezen intézkedések hozzájárulnak az adózással kapcsolatos adminisztráció egyszerűsítéséhez, az adórendszer áttekinthetőségének javulásához, valamint a jogkövető magatartás erősítéséhez.

Véleményében az ÁSZ felhívja a figyelmet, hogy a felülről nyitott előirányzatok esetében is szükséges az előirányzatok dokumentumokkal való alátámasztása, mert ezek hiánya kockázatot jelent a költségvetés végrehajtása során, emiatt szükséges a felelős gazdálkodás erősítése.

Az ÁSZ megállapította továbbá, hogy a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat alapján az államadósság alakulásával kapcsolatos jogszabályi előírások teljesülnek, az uniós módszertan szerinti hiány tervezett értéke teljesíti a gazdasági stabilitásról szóló törvényben szereplő előírást. Ugyanakkor a kormányzati szektor strukturális egyenlegének számított mértéke nincs összhangban a stabilitási törvényben előírtakkal, ez azonban nem jelent kockázatot a költségvetés végrehajthatósága szempontjából.

A 2020-as költségvetési törvényjavaslatban a kormány 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, a GDP-arányos államadósság további csökkenésével – év végére 67 százalékra történő mérséklődésével -, valamint 2,8 százalékos inflációval számol. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...