Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Gyengüléssel nyitott New York, csökkent az olaj ára
No menu items!

Tőzsde – Gyengüléssel nyitott New York, csökkent az olaj ára

Süllyedő indexekkel nyitottak kedden a New York-i részvénytőzsdék. 

A Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozóját, a kereskedelmi tárgyalások felújítását övező eufória megcsappanni látszik, és ismét a globális gazdaság lelassulását övező aggodalmak kerültek előtérbe. Tetézte mindezt a Washington és Brüsszel közt ismét kiéleződő vita a repülőgépipari szubvenciókról. Washington azzal fenyeget, hogy további 4 milliárd dollár értékű uniós termékre vet ki büntetővámot.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,25 százalékkal, az S&P 500 0,13 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 0,15 százalékkal esett a nyitást követő percekben.

Hétfőn erősödött New York. A DJIA 0,44 százalékkal, az S&P 500 0,77 százalékkal, a Nasdaq 1,06 százalékkal emelkedett.

Az olaj jegyzése gyengült, annak ellenére, hogy az OPEC és szövetségesei jövő márciusig meghosszabbították a termeléscsökkentési megállapodást. Ezt azonban felülírták az aggodalmak, hogy a globális gazdaság lelassulása kioltja ennek hatását, és a termelés további visszafogására lenne szükség az árak felhajtásához.

Délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 38 centtel 58,71 dollárra ment le. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése szeptemberi határidőre 42 centtel 64,64 dollárra csökkent.

A dollár kissé gyengült. Az euró kora délután 1,1300 dollár körül forgott a reggeli 1,1284 dollárral szemben.

Az arany ára emelkedett, azok a tényezők, amelyek a részvényárfolyamokat gyengítették, az aranyat erősítették. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1391,80 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,6 százalékkal magasabban, mint hétfő este. Az amerikai határidős jegyzés 0,5 százalékkal 1395,70 dollárra ment föl.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.
Hirdetés

Hírek

Wagner Tibor: a megapixel világcsúcsok után új szegmenssel támad a Xiaomi

Több mint öt év után új korszak kezdődik a hazai telekom piac meghatározó személyisége, Wagner Tibor karrierjében. A Xiaomi magyarországi piacának felépítője és country managere vezető üzleti tanácsadóként folytatja a munkát a kínai cégnél.

Balogh Szabolcs: Szintet lép a hazai e-mobilitás a töltéseket tekintve is

Az MVM Mobiliti elektromos töltőhálózatának fejlődése nemcsak, hogy lépést tart a hazai villanyautók számának növekedésével, hanem az e-autók szélesebb körű elterjedéséhez igazodva, a Mobiliti   tovább bővíti hálózatát az új helyszínek és a töltők kapacitásának tekintetében is

Megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings

A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország "BBB" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is, továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartják nyilván Magyarországot.

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.