Kezdőlap Pénzvilág Kapós Lagarde széke - öten pályáznak az IMF élére
No menu items!

Kapós Lagarde széke – öten pályáznak az IMF élére

Az Európai Unió kormányai megkezdték az egyeztetést, hogy ki legyen az a jelölt, akit majd a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére javasolnak. Egyelőre öten jelezték indulásukat a posztért.

Christine Lagarde

Az IMF eddigi vezérigazgatója, Christine Lagarde azután távozott a szervezet éléről, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elnöki posztjára jelölték.

A washingtoni székhelyű IMF-et hagyományosan egy európai, míg annak testvérintézményét, a Világbankot egy amerikai szokta vezetni.

Lagarde 2011. július 5-én vette át az IMF irányítását. Ő a szervezet 11. vezérigazgatója és egyben az első női irányítója,  akit 2016. július 5-én választottak újra öt évre. Posztjáról hivatalosan szeptember 12-én távozik.

Bruno le Maire francia gazdasági miniszter koordinálja a jelöltállítást az európai kormányok között.

Francia bejelentés szerint jelenleg öt indulóról tudni: a holland Jeroen Dijsselbloem, az euróövezet pénzügyminiszterei fóruma, az eurócsoport volt vezetője, Nadia Calvino spanyol gazdasági miniszter, a portugál Mario Centeno, az eurócsoport jelenlegi elnöke, Olli Rehn, a finn jegybank elnöke és Krisztalina Georgieva, a Világbank vezérigazgatója, korábbi uniós költségvetési biztos.

Bruno le Maire tervei szerint július végére megszületik az európai jelölt személyéről a döntés. Egy EU-s illetékes szerint ha mégsem, akkor a G7-ek augusztus 24-26. között Franciaországban zajló csúcsértekezletének idején döntenek az illetékesek.

Az IMF jelezte: július 29-én kezdődik és szeptember 6-áig tart a jelöltállítás az IMF élére. Jelöltek bármelyik tagország indíthat. Az új vezérigazgatót legkésőbb október 4-éig tervezi megválasztani a tagországokat képviselő Kormányzótanács, még azelőtt, hogy október 14-20. között megtartanák az IMF és a Világbank szokásos éves közgyűlését Washingtonban.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit
Hirdetés

Hírek

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...