Kezdőlap Világgazdaság A gyenge export húzta le a német GDP-t
No menu items!

A gyenge export húzta le a német GDP-t

A második negyedévben csökkent a német bruttó hazai termék az előző negyedévihez képest – közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis a végleges adatok alapján.

A második negyedévben a német bruttó hazai termék (GDP) szezonális kiigazítással az előzetes kalkulációval megegyező 0,1 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, az első negyedévben elért 0,4 százalékos negyedéves növekedés után.

A második negyedévben naptári kiigazítással 0,4 százalékos éves GDP-növekedést ért el a német gazdaság, lassabbat az első negyedévi 0,9 százalékos éves növekedésnél. Az idei második negyedév egy munkanappal volt rövidebb a tavalyinál.

Naptári kiigazítás nélkül a második negyedévi éves GDP-növekedés nulla százalék volt az első negyedévi 0,8 százalékos növekedés után.

A német GDP negyedévenkénti változása (%)

A Destatis kimutatása szerint a második negyedévben az export az importnál nagyobb mértékben csökkent az előző negyedévihez képest és így 0,5 százalékponttal vetette vissza a GDP-növekedést. Az export 1,3 százalékkal, az import 0,3 százalékkal csökkent.

A gazdasági növekedést támogatta viszont a belső fogyasztás erősödése: a lakossági fogyasztás az első negyedévhez képest 0,1 százalékkal emelkedett a másodikban, az állami fogyasztás pedig 0,5 százalékkal. Növekedtek a beruházások is, a termelőeszköz-beruházások 0,6 százalékkal, a létesítmény-beruházások pedig 1,0 százalékkal. Az építőipari beruházások viszont 1,0 százalékkal csökkentek a második negyedévben az előzőhöz képest, ez azonban egyszeri tényezőnek, az enyhe tél hatásának tulajdonítható, ami az első negyedévben 2,5 százalékkal növelte meg a beruházásokat.

A második negyedévi német bruttó hazai terméket 45,2 millió foglalkoztatott állította elő, 435 ezerrel, egy százalékkal több mint egy évvel korábban. A munka hatékonysága, vagyis az egy munkaórára jutó bruttó hazai termék nagyjából megegyezett a tavalyival. Az egy foglalkoztatottra jutó bruttó hazai termék viszont 0,9 százalékkal csökkent.

Éves összevetésben a lakossági fogyasztás 1,5 százalékkal, az állami 1,9 százalékkal nőtt a második negyedévben. A gépi berendezésekre fordított beruházások 1,5 százalékkal, az építőipari beruházások 2,2 százalékkal nőttek.

Az export a második negyedévben hat éve a legnagyobb mértékben, 0,8 százalékkal csökkent éves bázison. A javak és szolgáltatások importja viszont 1,8 százalékkal nőtt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.