Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Skót bíróság: törvénytelen a brit parlament felfüggesztése
No menu items!

Skót bíróság: törvénytelen a brit parlament felfüggesztése

Törvénysértőnek minősítette a brit parlamenti ülésszak lezárását a polgári peres ügyekben illetékes legfőbb skóciai bíróság. A brit kormány fellebbezést nyújt be a végzés ellen.

A háromtagú testület jogsértést állapított meg. Kép: BBC

Az Edinburghban ülésező Court of Session háromtagú fellebbviteli fórumának határozata szerint Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök azzal a céllal kezdeményezte az uralkodónál a londoni alsóház ülésszakának berekesztését, hogy akadályozza a brit parlament tevékenységét, így a kezdeményezés jogsértő volt.

A bírói testület szerint ennek alapján a kormányfő által a parlamenti ülésszak berekesztéséről II. Erzsébet királynőnek adott indoklás, valamint az ülésszak ezt követő lezárása is törvénysértő volt, így

a parlamenti ülés berekesztéséről hozott döntés érvénytelen.

A londoni alsóház ülésszaka kedd hajnalban ért véget, és az új évad október 14-én, alig két héttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes határideje előtt kezdődik, amikor II. Erzsébet királynő kihirdeti Johnson kormányának új törvényalkotási programját.

A Court of Session első fokon eljáró tanácsa a minap elutasította a parlamenti ülésszak berekesztése elleni jogi kifogást, törvényesnek minősítve Johnson eljárását. Ugyanennek a bíróságnak a fellebbviteli fóruma ezt a döntést változtatta meg szerdai végzésében.

Boris Johnson kormánya fellebbez. Kép BBC/AP

A Downing Street a skóciai bíróság határozata után bejelentette, hogy a brit legfelsőbb bírósághoz fellebbezést nyújt be.

A legfőbb brit fellebbviteli testület a kormány fellebbezését várhatóan jövő kedden tárgyalja.

Kérdéses, hogy a további bírósági határozatoknak milyen gyakorlati hatásuk lehet. A londoni parlament ugyanis a jövő héttől egyébként sem ülésezne, tekintettel arra, hogy megkezdődik a parlamenti pártok éves kongresszusainak sorozata, és ilyenkor hagyományszerűen nincs ülésezés az alsóházban.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.