Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Eltűnőben a dízelautók a brit utakról
No menu items!

Eltűnőben a dízelautók a brit utakról

Szeptemberben enyhén emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma Nagy-Britanniában, ahol a dízelkocsik piaci részesedése már csak alig haladja meg a húsz százalékot.

Előzőleg hat egymást követő hónapban is csökkenést mértek, de szeptember hagyományosan az egyik legerősebb hónap az autók értékesítésében.

A Brit Autógyártók és -kereskedők Szövetsége (SMMT) közölte, hogy az egy évvel korábbinál 1,3 százalékkal több, 343 ezer 255 új autó került ki a forgalomba.

Mike Hawes

Mike Hawes, az SMMT vezérigazgatója elmondta, hogy jóval erősebb emelkedésre számítottak, hasonló mértékűre, mint Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban. Ehelyett azt tapasztalják, hogy a fogyasztók bizalmát aláásták a politikai és gazdasági bizonytalanságok.

Még kevésbé tűnik biztatónak a szeptemberi 1,3 százalékos emelkedés annak fényében, hogy a bázisidőszakban, tavaly szeptemberben 20 százalék körüli csökkenést mértek, mivel az Európai Unióban hatályba lépett szigorúbb károsanyag-kibocsátási normák miatt egyes járművekből nem is lehetett vásárolni.

Az idén szeptemberben forgalomba helyezett személyautók közül a dízelmotoros kocsik száma 20,3 százalékkal, 77 ezer 510-re csökkent, míg a benzinmotorosoké 4,5 százalékkal, 224 ezer 828-ra emelkedett. Tisztán elektromos autókból (BEV) 236,4 százalékkal többet, 7704-et helyeztek üzembe.

A dízelautók piaci részesedése az egy évvel korábbi 28,7 százalékról 22,6 százalékra zsugorodott, miközben a benzineseké 63,5 százalékról 65,5 százalékra, a BEV autóké pedig 0,7 százalékról 2,2 százalékra nőtt szeptemberben.

A magánszemélyek vásárlásai 0,1 százalékkal, a flottavásárlások pedig 8,6 százalékkal nőttek éves összehasonlításban.

Európa második legnagyobb autópiacán az év első kilenc hónapjában közel 1 millió 862 ezer új gépkocsi került ki az utakra, 2,5 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás