Az amerikai járványügyi hatóság nyilvános adatbázisa szerint ezernyolc megbetegedés köthető az elektromos cigarettához – ismertette Joó Tamás egészségügyi közgazdász.
Elmondta: az Egyesült Államok negyvennyolc államából jelezték a megbetegedéseket, amelyek közül tizennyolc halálos volt. Az esetek miatt újra előtérbe kerültek az e-cigaretta hatásait vizsgáló kutatások – tette hozzá.
Mostanra beigazolódott, nem igaz, hogy az e-cigaretta kevésbé ártalmas az egészségre, mint a hagyományos, és az is tény, hogy nem hatékony eszköze a dohányzásról való leszokásnak – hívta fel a figyelmet.
Hasonló a helyzet az úgynevezett füstmentes dohánytermékekkel, ami azért probléma, mert ezeket is és az e-cigarettát is mind nagyobb arányban használják a fiatalok – tette hozzá.