Kezdőlap Világgazdaság A Thyssenkrupp új vezérigazgatója a nagyobb arányú leépítésben bízik
No menu items!

A Thyssenkrupp új vezérigazgatója a nagyobb arányú leépítésben bízik

A tervezettnél nagyobb arányú elbocsájtásra készül a Thyssenkrupp német acél- és gépipari konszern új vezetője, mert megítélése szerint erre is szükség van a súlyos nehézségekkel küzdő vállalat talpra állításához.

Ez derült ki egy belső feljegyzésből, amelyet a Reuters hírügynökség ismertetett.
Egy sor esemény láncolata által válságba taszított Thyssenkrupp – amelynek kálváriája tavaly azzal kezdődött, hogy az Elliott amerikai befektetési alap párszázalékos részesedést szerzett benne – igyekszik javítani működési tevékenységét és egyszerűsíteni túlságosan bonyolult szervezetét.

Ezért egyebek között azt tervezik, hogy eladják vagy tőzsdére viszik a felvonó gyártást, a vállalat egyik legnyereségesebb üzletágát, valamint eladják az autóalkatrész-gyártási és üzemtervezési üzletágak többségi tulajdoni hányadát.

Martina Merz

Martina Merz, aki az elnöki székből ült át a vezérigazgatóiba, az alkalmazottaknak küldött belső feljegyzésben úgy fogalmazott, hogy mindez nem lesz lehetséges jelentős létszámleépítés nélkül.

Guido Kerkhoff

Az előző vezérigazgató, Guido Kerkhoff augusztusban jelezte, hogy romló eredményének tükrében tevékenysége átszervezésére és elbocsátásokra készül a Thyssenkrupp. Akkor azt közölte, hogy a 162 ezerből mintegy hatezer munkahely szűnhet meg a konszernnél.

Szakértők szerint azonban egy ilyen méretű leépítés nem elégséges a csoport költségstruktúrájának javítására.

A legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank például 92 ezer állásból 18 ezret szüntet meg szervezeti átalakításának keretében.

A Thyssenkrupp elbocsájtást és több üzletágának eladását tervezi

Martina Merz közölte, hogy a konszern új szervezeti felépítéséről szóló általános információkat november végén ismerteti, és a munkavállalók számára 2020 elején válik világossá minden. Azt ígérte, hogy a konszern átalakítását “tisztességes és átlátható módon” hajtják végre.

A Thyssenkrupp pénzügyi éve júniussal zárt első kilenc hónapjában 31,153 milliárd euró bevételre tett szert, egy százalékkal többre az egy évvel korábbinál. Az adó- és kamatfizetés előtti eredménye (EBIT) viszont 64 százalékkal 396 millió euróra, az EBIT-marzs pedig 2,3 százalékponttal 1,3 százalékra zsugorodott. Az év első kilenc hónapját a konszern 170 millió euró veszteséggel zárta a tavalyi azonos periódusban elért 229 millió euró nettó nyereség után.

A Thyssenkrupp a szeptemberrel zárult pénzügyi évben 800 millió euró adó- és kamatfizetés előtti eredményt vár az eredetileg tervezett 1,1-1,2 milliárd helyett. A negyedik negyedévi, illetve teljes éves beszámolót november 21-én hozzák nyilvánosságra.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.