Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Kiss Attila az E.ON magyarországi tevékenységéért felelős vezérigazgató
No menu items!

Kiss Attila az E.ON magyarországi tevékenységéért felelős vezérigazgató

Kiss Attilát, az E.ON Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatóját nevezték ki a társaság összes magyarországi tevékenységéért felelős vezérigazgatónak pénteken, azonnali hatállyal – közölte a vállalat.

Kiss Attila

A tájékoztatás szerint Kiss Attila 1999-ben végzett közgazdászként és csatlakozott az E.ON-hoz. Azóta számos területen töltött be vezetői pozíciókat a vállalaton belül, Magyarországon és Németországban is. Az E.ON Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatójának tavaly júniusban nevezték ki.

Az E.ON múlt pénteken tájékoztatott arról, hogy keretmegállapodást kötött az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel és az Opus Global Nyrt.-vel; az E.ON Hungária stratégiai eszközcseréken keresztül optimalizálja üzleti portfólióját.

Szeptember 18-án az E.ON SE megszerezte az RWE 76,8 százalékos tulajdonrészét az innogy SE-ben. Magyarországon az Innogy az Elmű Nyrt. és az Émász Nyrt. többségi részvényeseként van jelen.

Az E.ON Hungária Zrt. október 2-án megvásárolta az EnBW (Energie Baden-Württemberg) csoport 27 százalékos Elmű- és Émász- részvénycsomagját.

Az E.ON Hungária Zrt. tulajdonosa, az E.ON Beteiligungen GmBH október 3-án elvi keretmegállapodást kötött az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel (amely részvényes az Elmű-ben és az Émász-ban is), valamint az Opus Global Nyrt.-vel (Opus). A megállapodás részeként az E.ON-nak szándékában áll megszerezni az MVM Elmű- és Émász-részesedését több más tranzakciós lépéssel együtt, amelyekkel egy kiegyensúlyozott és optimalizált portfóliót hoz létre, továbbá lehetővé válik az innogy csoport gyors integrációja Magyarországon – közölték.

Annak érdekében, hogy üzleti portfólióját optimalizálja és megteremtse egy földrajzilag fókuszáltabb működés alapjait, az E.ON Hungária csoport a keretmegállapodásban rögzített általános feltételek alapján több stratégiai tranzakciót hajt végre, a megfelelő hatósági jóváhagyások beszerzése, illetve az Elmű és az Émász E.ON Hungáriába történő jogi integrációja után.

Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt.-t eladja az Opusnak, az Émász Hálózati Kft.-t az MVM csoportnak, a Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft. közvilágítási üzletben lévő 50 százalékos részesedését az MVM-nek. Az MVM pénzügyi befektetőként 25 százalékos kisebbségi részesedést szerez az E.ON Hungáriában.

Az E.ON Hungária a keretmegállapodás megkötése után megkezdi a tervezett tranzakciók előkészítését és megvalósítását. A megállapodás végső elemeinek zárása 2021-ben várható.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...