Kezdőlap Mozaik Brexit. Juncker megegyezett Johnsonnal a rendezett brit kiválásról - Frissített/Reagálások
No menu items!

Brexit. Juncker megegyezett Johnsonnal a rendezett brit kiválásról – Frissített/Reagálások

Megszületett a megállapodás a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről – jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő csütörtökön.

Juncker tisztességesnek és kiegyensúlyozottnak nevezte az elért egyezséget, és javaslatot tett annak jóváhagyására a délután kezdődő EU-csúcstalálkozón.

Ahol akarat van, ott megállapodás is van” – írta rövid Twitter-bejegyzésében.

Donald Tusk

A brüsszeli testület vezetője levelet küldött Donald Tusknak, a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökének, amelyben arról számolt be, hogy sikerült egyetértésre jutni a bénultság fő okának számító ír-északír helyzet rendezésére szolgáló rendelkezésekről és a jövőbeli viszonyrendszerről szóló politikai nyilatkozat szövegéről is.

Hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság és Boris Johnson egyaránt támogatásáról biztosította mindkét dokumentumot, és felszólított mielőbbi aláírására.

Kiemelte továbbá, noha nagyon sajnálja, hogy a britek a távozás mellett döntöttek, ezen körülmények között az EU érdekeit a tagság rendezett megszűnése, illetve a baráti, partneri kapcsolatok fenntartása szolgálja legjobban.

Úgy gondolom, hogy itt az ideje lezárni a kiválási folyamatot, és minél hamarabb továbblépni a jövőbeli kapcsolatok kérdésére” – közölte.

Michel Barnier főtárgyaló komoran néz a jövőbe

Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója leszögezte, hogy a szöveg megfelel a bennmaradó tagállamok által korábban lefektetett követelmények mindegyikének, és jogbiztonságot teremt minden területen, ahol a rendezetlen kilépés bizonytalanságot okozna.

Arról is beszámolt emellett, hogy Johnson délelőtt magabiztosnak mutatkozott azzal kapcsolatban, hogy sikerül az ügyben többséget szereznie a londoni alsóházban.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke üdvözölte a fejleményeket, s reményét fejezte ki, hogy a ratifikáció során sem lesznek problémák.

Guy Verhofstadt

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament illetékes koordinátora megállapította, hogy ezen egyezség biztosítja az egységes piac integritását, tiszteletben tartja az EU értékeit és megakadályozza a kemény határok visszaállítása az Ír-szigeten.”A kérdés pusztán az, hogy el fogja-e fogadni a brit parlament” – közölte.

Az Európai Unió és az Egyesült Királyság először tavaly novemberben állapodott meg a kilépés feltételeiről, ám azt a megállapodást a brit parlament háromszor is elutasította. Az egyezség legvitatottabb pontja az volt, hogy tartalmazott egy vészmegoldást, amely abban az esetben lépett volna életbe, ha a kilépést követő átmeneti időszak végéig nem sikerül megállapodnia Londonnak és Brüsszelnek olyan megoldásról, amely szükségtelenné teszi az ellenőrzést az EU-tag Ír Köztársaság és Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország határán.

A határ átjárhatósága része az úgynevezett nagypénteki megállapodásnak, amely 1998-ban a több évtizedes ír-szigeti konfliktust zárta le, de miután a britek az EU-s vámunióból és az egységes piacból is kilépnek, más megállapodás híján muszáj lenne ellenőrzést bevezetni a két ország határán.

Boris Johnson miniszterelnök ezt a vészmegoldást, amelynek értelmében országa közös vámterületet alkotott volna az EU-val, minden áron el akarta távolíttatni a megállapodásból. Az EU elzárkózott a már elfogadott megállapodás újranyitásától, de arra nyitottnak bizonyult, hogy a vészmegoldást kiváltsák valamilyen alternatív lehetőséggel, amely ugyanúgy garantálja az unió egységes piacának épségét, valamint az ír szigeti uniós külső határ átjárhatóságát.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás