Kezdőlap Hírek Tíz perc alatt feltölthető lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki amerikai kutatók
No menu items!

Tíz perc alatt feltölthető lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki amerikai kutatók

Tíz perc alatt feltölthető lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki elektromos gépkocsik számára a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói, akik a Joule című tudományos folyóiratban mutatták be fejlesztésük eredményét.

“Bemutattuk, hogy lehetséges tíz perc alatt egy elektromos gépkocsi feltöltése, amellyel 360-480 kilométer megtételére képes” – idézte az egyetem közleménye Wang Chao-Yang vegyészprofesszort, az egyetem elektromechanikai központjának igazgatóját.

Ezt 2500 töltési cikluson át fenn tudjuk tartani, ami egyenlő mintegy 800 millió kilométer megtételével” – tette hozzá.

A gyors töltés miatti elhasználódásra talált megoldást Wang Chao-Yang vegyészprofesszor

“A gyors töltés a kulcsa annak, hogy széles körűen elterjedhessenek az elektromos gépkocsik” – mutatott rá Wang.

A lítiumion-akkumulátor élettartama azonban gyengül, ha gyorsan töltik fel 10 Celsius-fok alatt, mert ahelyett, hogy a lítiumionok egyenletesen tapadnának a szénalapú anódhoz, a lítium tüskeszerűen lerakódik az anód felszínén. Ez a lítiumbevonat csökkenti a cella kapacitását és üzemzavart okozhat. Magasabb hőmérsékleten való töltése hatékonyabb lenne, de a magas hőmérséklet hosszú távon szintén rontja a cella kapacitását.

Wang és kutatócsoportja rájött arra, hogy nem alakulnak ki ilyen lítium tüskék, és nem csökken a cellakapacitás, ha az akkumulátort felmelegítik 60 Celsius-fokra tíz percig és majd lehűtik a környezet hőmérsékletére – olvasható a hírt belejentő portálon.

Az ionok a katódról az anódra áramolnak, pozitív energia töltést eredményezve az egységnél. KÉP: CHAO-YANG WANG LAB, PENN STATE

Az akkumulátort elvileg ugyan tilos lenne 60 Celsius-fokra fűteni, mivel ez veszélyt jelent az anyagokra, drasztikusan csökkenti az akkumulátor élettartamát, de a gyors visszahűtéssel ez megelőzhető. Ezt a gépkocsikba tervezett hűtőrendszerrel érik el, de a 60 és a 23 Celsius-fok közötti nagy különbség is segíti a hűtés felgyorsítását – közölte Wang.

Idén a Svéd Tudományos Akadémia a lítiumion-akkumulátor kifejlesztéséért ítélte oda a kémia Nobel-díjat John Goodenough amerikai, Stanley Whittingham brit és Josino Akira japán tudósoknak.

A könnyű, újratölthető és tartós lítiumion-akkumulátorokat napjainkban a mobiltelefonoktól a laptopokon át az elektromos autókig használják. Világszerte ezekkel működnek a hordozható elektronikai eszközök, amelyeket a kommunikációhoz, a munkához, a tanuláshoz vagy például a zenehallgatáshoz használnak. Jelentős mennyiségű nap- és szélenergiát tudnak elraktározni, lehetővé téve ezzel a fosszilis energiától mentes társadalmat.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Betilthatják az elektromos mutatós dizájn megoldását

Betiltanák a behúzható ajtófogantyúkat kínai hatóságok, állítja egy jelentés....

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

A hitelfelvételhez online is kérhető keresetkimutatás – Az ÜPO-szolgáltatás Ügyfélkapu+- vagy DÁP-hozzáféréssel érhető el

Az ÜPO-szolgáltatás Ügyfélkapu+- vagy DÁP-hozzáféréssel érhető el, bejelentkezés után a További ügyintézési lehetőségek/ Keresetkimutatás lekérdezése menüpontban.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével
Hirdetés

Hírek

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.

Vállalati innovációs pályázatok indulnak 182 milliárd forint értékben a GINOP Pluszban

A második alprogramban az elérhető támogatás mértéke már 600 millió forinttól 1,2 milliárd forintig terjedhet.

Az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés

Az ipari termelés júliusi részletes adatait szeptember 12-én közli második becslése alapján a KSH.

Hankó Balázs elindította a Magyar Kultúra Nagykövetei programot

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter bejelentette a Magyar Kultúra Nagykövetei program elindítását a Zeneakadémia 150 jubileumi eseménysorozatról rendezett pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.

Fővárosi kormányhivatal: postai úton és hivatali kapun keresztül javasolt a kérelmek benyújtása a budapesti földhivatalhoz

Postai úton és hivatali kapun keresztül javasolt a kérelmek benyújtása a budapesti földhivatalhoz.

Csökkent a K&H Bank adózás utáni nyeresége az első fél évben

A K&H Bank adózás utáni nyeresége 50,2 milliárd forintra csökkent az első fél évben az egy évvel korábbi 66,9 milliárd forint után, a pénzintézet eredményét 31 milliárd forinttal rontották az időszakban elszámolt kormányzati intézkedések.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.