Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Osztrák tulajdonba kerül az Osram
No menu items!

Osztrák tulajdonba kerül az Osram

A csökkenő autóipari kereslet miatt hosszú hónapok óta küszködő német Osram vezetősége elfogadta az osztrák ams AG félvezető-áramkör és szenzorgyártó vállalat feljavított akvizíciós ajánlatát.

Az Osram felügyelőbizottsága és igazgatótanácsa az osztrák ams AG részvényenként 41 eurós akvizíciós ajánlatának elfogadására tesz javaslatot a cég részvényeseinek.

Olaf Berlien

Intenzív tárgyalásokat követően sikerült megállapodnunk az OSRAM és alkalmazottai jövőjét illetően kulcsfontosságú kérdésekben” – jelentette ki Olaf Berlien, az Osram Licht AG vezérigazgatója.

Ezek közül is a legfontosabb, hogy a németországi alkalmazottakat 2022 végéig semmilyen, az egyesüléssel kapcsolatos elbocsátás nem érintheti” – tette hozzá.

A megállapodás értelmében az egyesült vállalat cégvezetési funkcióinak mintegy felét az Osram müncheni központjában látják majd el, az egyesülés végrehajtását pedig egy külső, független szakértő felügyeli majd.

Az Osram Licht AG pénzügyi éve negyedik negyedévében 924 millió euró, az egy évvel korábbinál 5,3 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel mellett 86 millió euró egyszeri tételek nélküli működési eredményt ért el, 43,1 százalékkal kisebbet az előző év negyedik negyedévinél. A cég bevételarányos jövedelmezősége 620 bázisponttal 9,3 százalékra romlott 15,5 százalékról. Az előző év negyedik negyedévi 13 millió eurós nyereség után az Osram a szeptemberrel zárt pénzügyi éve negyedik negyedévét 213 millió eurós veszteséggel zárta.

A 2018/2019-es pénzügyi évben az Osram 3,464 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, 8,6 százalékkal kisebbet az előző évinél. Egyszeri tételektől mentes működési eredménye 50,6 százalékkal 307 millió euróra csökkent 622 millió euróról. A bevételarányos jövedelmezősét 750 bázisponttal romlott, 16,4 százalékról 8,9 százalékra csökkent. A 188 millió eurós éves nyereség pedig 343 millió euró veszteségbe fordult.

Szeptember végén az Osram alkalmazottainak száma 23,5 ezer volt, 10,3 százalékkal kevesebb a 2018 szeptemberinél.

Az Osram eredményének romlását elsősorban az autóipari konjunktúra lassulására vezeti vissza. Az elmúlt “kihívásokkal terhes” év után viszont eredményének stabilizálódását várja a 2019/2020-as pénzügyi évben. A termékportfólió átalakításának köszönhetően a vállalat értékesítési árbevétele csak kevéssé, plusz-mínusz három százalékkal változhat az előző évihez képest. A bevételarányos jövedelmezőség 9 és 11 százalék között alakulhat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás