Kezdőlap Gazdaság Varga: változhat a KATA, Magyarország fejlődik a leggyorsabban az unióban
No menu items!

Varga: változhat a KATA, Magyarország fejlődik a leggyorsabban az unióban

Változhatnak a KATA szabályai, mert vállalkozói csoportok visszaélésszerűen alkalmazzák a kisadózó vállalkozások tételes adóját, a kormány már hozzálátott a második gazdaságvédelmi akcióterv kidolgozásához, Magyarország fejlődik a leggyorsabban az unióban – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Varga Mihály: Az idei első akciótervet a jövő esztendő elején követheti a második
Fotó: Kurucz Árpád (a Magyar Nemzet illusztrációja)

A Magyar Nemzet interjúban Varga Mihály azt mondta, hogy a kormány már hozzálátott a második gazdaságvédelmi akcióterv kidolgozásához, az új intézkedésekről a jövő év első felében születhet döntés.

Közölte: nem vetették el az egyszámjegyű személyi jövedelemadót (szja), a 700-800 milliárd forintos adócsökkentés – a költségvetési mozgásteret szem előtt tartva – legkorábban 2021 táján kerülhet napirendre.

A miniszter úgy fogalmazott: “az elmúlt években megszokhattuk, hogy akadnak ellendrukkereink, a gazdasági folyamatok alakulását azonban nem kívánságok (…) határozzák meg”.

Az idei harmadik negyedévben az 5 százalékos bővülésével a magyar gazdaság növekedett a legnagyobb mértékben az egész Európai Unióban (EU), tehát nem tekinthető tárgyilagosnak az olyan kijelentés, amely kudarcosnak nevezi a kormány gazdaságpolitikáját – hangoztatta.

Varga Mihály örömteli ténynek nevezte, hogy a magyar gazdaság fejlődésében érdemi szerepet játszottak a megfelelően felhasznált uniós források. Volt olyan időszak, amikor az EU-tól érkező összegek nagyjából 10 százaléka került csak a gazdaságba. Ők azonban változtattak az arányokon, és úgy határoztak, hogy az uniós támogatások 60 százalékát a gazdaság fejlesztésére fordítják. Ez helyes döntésnek bizonyult – mondta a tárcavezető.

A német-magyar gazdasági kapcsolatokról úgy vélekedett, hogy a viszony jó, nincs fennakadás.

Az első gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései közül sok már megvalósult, a fennmaradók január elsején indulnak. Közben a kormány hozzálátott a második gazdaságvédelmi akcióterv kialakításához is, a munka több tárca bevonásával zajlik – közölte Varga Mihály.

Varga Mihály arról is beszélt: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál (MKIK) azt tapasztalták, hogy bizonyos vállalkozói csoportok visszaélésszerűen alkalmazzák a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), ugyanis alkalmazottaikat nem munkavállalókként, hanem vállalkozókként foglalkoztatják.

Az ügyben a kamara összetett javaslatot juttatott el a tárcához. Az MKIK felvetéseit áttekintik, és egyeztetnek más szakmai szervezetekkel, kamarákkal is – közölte a miniszter. A szabályok esetleges módosítása jövőre következhet – olvasható a Magyar Nemzetben.

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport őszi menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő