Kezdőlap Világgazdaság A fehérorosz elnök szerint országa nem olvad Oroszországba
No menu items!

A fehérorosz elnök szerint országa nem olvad Oroszországba

Fehéroroszország soha nem akart, és nem is fog betagolódni semmilyen országba, a baráti Oroszországba sem – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, a megalakult új parlament képviselői előtt mondott beszédében.

Lukasenka és Putyin. Fotó: AP

Lukasenka leszögezte, hogy a fehéroroszok sohasem fogják feladni országuk függetlenségét és szuverenitását, ő pedig sosem ír alá olyan dokumentumot Fehéroroszország és Oroszország integrációjáról, amely árthat az országnak. Minszk és Moszkva nem folytat tárgyalásokat politikai kérdésekről, így közös parlament létrehozásáról sem – tette hozzá.

Az Interfax hírügynökség szerint az államfő azt mondta, hogy befejező szakaszába érkezett a két ország integrációjának elmélyítéséről szóló cselekvési program és útiterv, illetve az érzékeny témákban kötendő megállapodások elkészítése, de több fontos kérdésben, így az olaj- és gázipari ügyekben nem tudtak dűlőre jutni. Még azt az “egyszerű” vitát sem sikerült rendezni, amely a Barátság vezetéken tavasszal érkezett szennyezett olajért járó, Minszk szerint több százmillió dollárra rúgó kártérítés körül bontakozott ki.

A két ország a tavalyi év végén döntött arról, hogy munkacsoportot hoz létre a fennálló vitás kérdések rendezése és az integráció elmélyítése érdekében.

November 20-án arról cikkeztek az orosz lapok, hogy Dmitrij Medvegyev orosz és Szergej Rumasz fehérorosz miniszterelnök előző nap nem tudott megállapodni az Oroszország és Fehéroroszország integrációjának elmélyítésére vonatkozó kérdések mintegy egyharmadában, és a nyitott kérdések lezárása az elnökökre vár.

Az egyeztetésen a 31 megvitatott szakterületi útitervből 20-ban sikerült megállapodni. Rumasz azt közölte, hogy még egy héten át folytatják az egyeztetéseket azokról a dokumentumokról, amelyeket elő kell készíteni Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök december 8-ára tervezett, az orosz-fehérorosz szövetségi állam megalapításának 20. évfordulóján tartandó találkozójára.

Putyin korábban elrendelte, hogy 2020. január 1-jéig hozzák szinkronba az orosz és a fehérorosz jogrendszert.

Medvegyev az orosz sajtóorgánumoknak adott interjújában azt mondta, hogy meg kell őrizni a két állam integrációját, és rendezni kell minden vitás kérdést. Megjegyezte, hogy mindenfajta integráció a szuverenitás részleges csorbításával jár, de ettől nem kell félni.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.