Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Olcsóbb hitel zöld lakásokhoz
No menu items!

Olcsóbb hitel zöld lakásokhoz

A zöld lakásokhoz igényelt hitelekhez járó kamatkedvezményről, valamint az MNB új fogyasztóbarát termékeiről beszélt a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeletekért felelős alelnöke a növekedés.hu-nak.

Kandrács Csaba kiemelte, hogy a fogyasztóbarát lakáshitel nyomán ma már az ügyfelek több mint fele minősítéssel ellátott fix kamatozású jelzáloghitelt igényel, kamaterózió indult meg a piacon, és az igénylés egyszerűbbé, gyorsabbá vált.

Kandrács Csaba

A fogyasztóbarát otthonbiztosítási cím elnyerésére januártól pályázhatnak a biztosítók – emlékeztetett. Az érdeklődést jelzi, hogy olyan nagy biztosítótársaság is beléphet ilyen termékkel a lakásbiztosítási piacra, amelyik eddig csak életbiztosításokkal foglalkozott – jegyezte meg, és úgy vélte, tavasszal várhatóan az ügyfelek megköthetik az első fogyasztóbarát otthonbiztosítási szerződéseiket.

Megerősítette azt is, minden olyan terméknél fontolóra veszik a fogyasztóbarát verzió bevezetését, ahol makroprudenciális, versenyösztönző és nem utolsó sorban fogyasztóvédelmi okok miatt ez fontos. Hozzátette, hogy több ilyen terméket is vizsgálnak, az új minősített konstrukciókat terméktől függően a Magyar Bankszövetséggel és a Magyar Biztosítók Szövetségével is együttműködve alakítja ki az MNB.

A zöld lakás vásárlására, építésére, illetve a lakóingatlan energiahatékonysági felújítására járó kamatkedvezménynek köszönhetően, az MNB számításai szerint legalább 0,3 százalékponttal olcsóbb lehet ez a hitel azoknak a lakossági hitelfelvevőknek, akik a banki kölcsönt minimum “BB” energetikai minősítésű lakás megvételére fordítják vagy ilyet építenek. Ugyanekkora a kedvezmény az energiahatékonyságot eredményező felújításokra is. Nem csak a jelzáloghitelek, hanem a személyi kölcsönök után is jár a kamatkedvezmény, ha ilyen felújítási célra fordítják a kapott banki pénzt.

A bankok a zöld hitelek után tőkekedvezményt kapnak: a finanszírozott ingatlan korszerűsítése esetén a hitelösszeg 5 százalékát. Ugyanennyit adásvételnél és építésnél, ha az ingatlan “BB” energetikai besorolású, ha viszont legalább “AA” minősítésű, akkor már 7 százaléknyit.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.