Kezdőlap Hírek Újabb részletek derültek ki Carlos Ghosn szökéséről
No menu items!

Újabb részletek derültek ki Carlos Ghosn szökéséről

A Nissan volt vezére szökése napján Tokióból szuperexpresszel utazott Oszakába, ahonnan magánrepülőgépen távozott az országból – derült ki a Kyodo hírügynökség jelentéséből.

Az ügyészséghez közeli források szerint Ghosn Tokióban szabadon elérte a Szinagava vasútállomást, majd a Sinkanszen nagysebességű vasúttal elindult Oszakába.

Carlos Ghosn

Korábban a média arról számolt be, hogy az egykori Nissan-vezért egy hangszertokban csempészhették ki tokiói otthonából, majd az oszakai Kanszaj repülőteréről egy magánrepülőgépen utazott el Japánból.

Tavaly év végén derült ki, hogy Ghosn házi őrizetéből megszökve elhagyta Japánt.

Egyelőre nem ismert teljes mértékben, hogy a házi őrizet és a rendőrségi megfigyelés ellenére miként tudta elhagyni az országot.  

Ő maga december 31-én személyesen erősítette meg azt, hogy Libanonban van, de arról nem árult el semmit, hogyan került oda. Közleményében azt írta, azért menekült el Japánból, mert a japán igazságszolgáltatás elfogult, eleve bűnösnek tekintették, túszul ejtették, alapvető emberi jogait semmibe vették. Az “igazságtalanság és üldöztetés” elől menekült el a távol-keleti országból – fogalmazott az üzletember.

Carlos Ghosnt először 2018 novemberében vették őrizetbe, később szabadon engedték, majd ismét őrizetbe vették. A vád szerint saját anyagi veszteségeit a Nissannal fizetette ki, valamint a cégnek szóló külföldi utalásokat irányított át saját számláira.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki
Hirdetés

Hírek

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...