Kezdőlap Pénzvilág EBRD: rekordot döntött a térségnek nyújtott finanszírozás
No menu items!

EBRD: rekordot döntött a térségnek nyújtott finanszírozás

Rekordösszegű, fennállása óta először 10 milliárd eurót meghaladó finanszírozást nyújtott a működési térségéhez tartozó felzárkózó gazdaságoknak tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet kimutatásában közölte azt is, hogy 2019-ben 46 százalék volt a zöld beruházási programok támogatási részaránya a teljes finanszírozási összegen belül.

Az EBRD még a párizsi klímaegyezmény előtt kötelezettséget vállalt arra, hogy 2020-ig 40 százalékra emeli az ilyen jellegű fejlesztési finanszírozások arányát folyósításain belül, így ezt a célt már tavaly túlteljesítette.

Zöld programokra az EBRD 2019-ben 4,6 milliárd eurót fordított.

A  beszámoló szerint az EBRD tavaly összesen 10,1 milliárd eurót juttatott hitelek és befektetések formájában működési térségének; ez éves rekord. A bank egy évvel korábban 9,5 milliárd euró finanszírozással támogatta tevékenységi régióját.

Az EBRD-finanszírozásban részesített egyedi programok száma is rekordra emelkedett: a bank tavaly 452 fejlesztési beruházást finanszírozott az előző évi 395 után.

A hangsúly a legfejlettebb közép- és kelet-európai EU-gazdaságokról folyamatosan tolódik át az átalakulás korábbi szakaszaiban járó EBRD-gazdaságokra.

Ezt tükrözi, hogy Magyarországon az EBRD tavaly három beruházási programhoz 63 millió euró finanszírozást nyújtott az egy évvel korábbi, hét magyarországi programra folyósított 124 millió euró után.

Az EBRD növelte ugyanakkor a tevékenységi terület gazdaságainak saját valutáiban nyújtott finanszírozásokat, elsősorban e gazdaságok rugalmasságának erősítése végett. A helyi valutában nyújtott, illetve a helyi tőkepiacokon elvégzett tranzakciók száma tavaly 157-re emelkedett az előző évi 134-ről.

A kis- és közepes méretű vállalatoknak nyújtott beruházási folyósítások ugyancsak rekordot döntöttek: az EBRD ennek a vállalati körnek 194 program keretében 1,4 milliárd euró finanszírozást nyújtott 2019-ben.

A bank szerint a kis- és középvállalatok finanszírozásával erőteljesen előmozdítható a fenntartható ütemű munkahelyteremtés az érintett gazdaságokban.

Az EBRD 2012 óta jelentősen kiterjesztette tevékenységi területét, mindenekelőtt a déli és a keleti mediterrán térségben: abban az évben bevonta működési tagországai közé Egyiptomot, Jordániát, Marokkót és Tunéziát is.

Csütörtöki beszámolójában a bank közölte, hogy tavaly Egyiptom volt az EBRD-finanszírozások legnagyobb egyedi kedvezményezettje: a pénzintézet 2019-ben 1,2 milliárd eurót folyósított egyiptomi programokra.

A második helyen Ukrajna áll, amelynek az EBRD tavaly 1,1 milliárd euró finanszírozást nyújtott az előző évi 543 millió euró után.

A bank hangsúlyozza, hogy Ukrajnában 2014 óta először lépte át az 1 milliárd eurót az EBRD-finanszírozások értéke, és a tavalyi meredek növekedés fő tényezője a gyorsuló reformok támogatása, valamint az ukrán gazdaság növekedésének és stabilitásának helyreállítása volt.

Az EBRD-finanszírozások legnagyobb egyedi felvevője korábban minden évben Oroszország volt, de a bank részvényes országai 2014-ben azt az iránymutatást adták, hogy az EBRD Oroszországban – összhangban a nemzetközi szankciókkal – egyelőre ne kezdjen új finanszírozási programokat.

Az ismertetésben az EBRD közölte, hogy várakozása szerint 2019-ről erőteljes profitot jelenthet a tavalyi gazdálkodásról szóló, néhány héten belül esedékes eredménybeszámolóban.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás