Kezdőlap Gazdaság KSH: januárban 4,7 százalék volt az infláció

KSH: januárban 4,7 százalék volt az infláció

A fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal voltak magasabbak januárban az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az egyszeri és szezonális hatásokkal érintett termékektől megszűrt úgynevezett maginfláció 4,0 százalékra emelkedett januárban, a tavaly decemberi 3,9 százalék után.

Quittner Péter, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta:

a szeszes italok, a dohányáruk, az üzemanyagok, valamint az élelmiszerek ára nőtt jelentős mértékben.

A dohányáruk ára átlagosan 11,3 százalékkal emelkedett, a jövedéki adóemelés hatására – tette hozzá. Jelezte: a dohányáruk jövedéki adóját még idén júliusban és jövő januárban fogják emelni, ami uniós kötelezettség.

Nagyításhoz KLIKK a grafikonra

Az élelmiszerek ára a decemberi 5,9 százalék után 6,9 százalékkal nőtt, ezen belül a sertéshúsé 27,6 százalékkal emelkedett. Ez 2004. augusztus óta nem volt ennyire magas. Az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – ára átlagosan 10,8 százalékkal, ezen belül a gyümölcsök 21,9 százalékkal emelkedett.

A járműüzemanyagok 13,5 százalékkal kerültek többe, mint egy éve, a decemberi 7,7 százalékos emelkedést követően.

A szolgáltatásokért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér 10,3 százalékkal nőtt. A postai szolgáltatások tarifái 12,1 százalékkal emelkedtek a szerenycsejáték 7,3 százalékkal, a belföldi üdülés 7,9 százalékkal kerül többe, a telefon és internet szolgáltatás viszont csak 1,8 százalékkal kerül többe, mint a múlt év elején.

A tartós fogyasztási cikkek, úgyanúgy, mint decemberben, 0,9 százalékkal olcsóbbak, mint egy éve, a tv-készülékek ára 11,2 százalékkal csökkent, a használt autóké 5,7 százalékkal.

Egy hónap alatt, 2019. decemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,9 százalékkal emelkedtek.

Az élelmiszerek ára  2,0 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 7,9, a sertéshúsé és a száraztésztáé 2,5, az alkoholmentes üdítőitaloké 2,3, a párizsi, kolbászé pedig 1,5 százalékkal lett magasabb.

A dohányáruk a  jövedéki adó emelése miatt 1,2 százalékkal drágultak.

A szolgáltatásokért 0,5, ezen belül a postai szolgáltatásokért 8,7, a szerencsejátékokért 7,0 százalékkal kellett többet fizetni.

A járműüzemanyagok ára 2,8 százalékkal emelkedett. A szezon végi kiárusítások következtében a ruházkodási cikkek 2,2 százalékkal kevesebbe kerültek.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

A fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg

2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak.

A fenntarthatósági jelentés stratégiai előny

A fenntarthatósági jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár - állapítja meg az EY friss tanulmányában, amely több mint 200, köztük 16 magyar vállalat első, uniós irányelvek szerint készült fenntarthatósági beszámolóját elemezte.
Hirdetés

Hírek

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.