Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Keresetek. Idén egyszámjegyű lehet a növekedés
No menu items!

Keresetek. Idén egyszámjegyű lehet a növekedés

Elemzők szerint erőteljes marad a bérnövekedés dinamikája, de lassulhat a tavalyihoz képest, éves szinten egyszámjegyű lehet.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője a Központi Statisztikai Hivatal friss adatait kommentálva közölte, a tavalyi 11,4 százalékos béremelkedés után elképzelhető, hogy az idén csak egyszámjegyű emelkedés lesz, és az infláció miatt a reálbér-emelkedés lassulhat.

A szakértő szerint korábban a bérnövekedés markáns lassulására lehetett számítani 2020-ban, de a legfrissebb ágazati hírek tükrében több szektorban is elkerülhetetlennek látszik a bérek további emelése, például a pedagógusoknál, az autógyártóknál és számos szolgáltatói szegmensben. A hetekben folyó bértárgyalásokon a fizetésemelési igényeket növeli az infláció elmúlt hónapokban látott gyorsulása.

Németh Dávid szerint a mostani kilátások alapján az idén 9-10 százalékos béremelkedés várható.

A tavalyi 7,7 százalékos reálbér-emelkedés után az idén 6,5 százalék körüli mértékre lehet számítani, vagyis számottevően, több mint 1 százalékponttal csökkenhet a reálbér-emelkedés üteme. Ugyanakkor a visszaesés ellenére a 6 százalék feletti növekedés jelentős – fejtette ki kommentárjában az elemző.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint a továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a rekord alacsony munkanélküliség miatt a bérnövekedés dinamikája a következő időszakban is hasonlóan intenzív marad, a képzett munkaerő hiánya gyakorlatilag a gazdaság minden szektorában problémákat okoz 2016 óta.

A 2020-ra megállapított, 8 százalékkal növekvő bérminimumok és a munkaerőhiány miatt erre az évre 10 százalékot megközelítő bérnövekedést vár az elemző, ami az erősödő inflációs nyomás mellett is 5,5 százalék körüli reálbér-növekedést jelent.

A munkaerőért zajló összeurópai versenyben a hazai béreknek továbbra is jelentős hátrányt kell még ledolgozniuk, hogy a munkavállalási célpiacnak számító országok nettó bérszintjének kétharmadát elérje a hazai, ezt követően indulhatna aktív visszaáramlás a hazai munkaerőpiacra, amit egy érdemi munkavállalói adócsökkentés is jelentősen gyorsítana – jelezte elemzésében.

Horváth András kitért arra, hogy a munkaerőhiány a termelékenység növekedését is kikényszeríti, egyrészt a hatékonyabb szervezésen keresztül, másrészt a munkaerőt kiváltó technológiai beruházások révén, ami erőteljesen látszik a beruházási dinamikán.

A versenyképességi alkalmazkodásra képes vállalkozásokat az is segíti, hogy a magasabb béreket kitermelni képtelen cégektől folyamatosan a hatékonyabb és magasabb béreket fizetni tudó vállalatok felé áramlik a képzett munkaerő, ami tovább erősíti a teljes nemzetgazdaság termelékenységét és versenyképességét – fejtette ki a szakértő.

Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágának vezetője szerint 2020-ban a kedvezőtlen világgazdasági környezet és a koronavírus okozta bizonytalanság miatt az átlagos bérnövekedés egyszámjegyűre lassul, de az inflációt továbbra is érdemben meghaladja.

A szakértő kiemelte, hogy decemberben is folytatódott a keresetek dinamikus emelkedése, és ebben ismét a versenyszféra játszotta a vezető szerepet. A bérek növekedésében továbbra is a munkaerőhiány a legfontosabb tényező, de segíti a szociális hozzájárulási adó csökkentése, illetve a minimálbér és a garantált bérminimum emelése is.

A keresetek növekedésében nagy szerepe volt a nem rendszeres jövedelmeknek, ami kedvező előjel; ha a vállalatok az év végén tudtak bónuszt fizetni, akkor lehet fedezet 2020-ban is a béremelések folytatására – tette hozzá.

Regős Gábor kommentárjában fontos feladatnak nevezte ugyanakkor az állami bérfelzárkóztatások folytatását és folyamatossá tételét, illetve a vállalati termelékenység növekedését elősegítő gazdaságpolitikát, amely hozzájárulhat a magasabb hozzáadott értékű tevékenységekre való áttéréshez.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás