Kezdőlap Tudomány Kínai kutatók: így fertőz az új koronavírus
No menu items!

Kínai kutatók: így fertőz az új koronavírus

Kínai kutatók atomi szinten azonosították azt a mechanizmust, hogy miként fertőzi meg az új koronavírus az embert, ami megmagyarázhatja a koronavírus felismerésének és fertőzésének molekuláris alapját, és hozzájárulhat új gyógymódok kifejlesztéséhez.

Az ACE2 receptor komplex szerkezete. A tanulmány elérhető a ide klikkelve

A Science című tudományos folyóiratban  közzétett tanulmányukban a kutatók leírták annak receptornak a szerkezetét egy sejt felületén, amelyre az új koronavírus nyomást gyakorol, hogy bejuthasson az emberi szervezetbe.

A Westlake Institute for Advanced Study és a Cinghua Egyetem kutatói kriogenikus elektronmikroszkóppal térképezték fel atomi szinten az ACE2 receptor teljes struktúráját, amely a belépési pontot jelenti az új koronavírus számára az emberi sejtekbe a BOAT1 semleges aminosav-transzporter jelenletében.

A kutatók kimutatták, hogy az új koronavírus kötődése azonos a SARS-koronavírus kötődéséhez, de számos szekvenciavariáció és szerkezeti eltérés megváltoztathatja az ACE2 affinitását a vírushoz.

A Science című tudományos folyóirat honlapján bemutatott tanulmányukban az Texasi Egyetem és az Amerikai Nemzeti Egészségvédelmi Intézet kutatói szintén kimutatták, hogy a Covid-2019 új koronavírus a SARS-vírussal azonos ACE2 receptorhoz kötődik, de az új koronavírus esetében az ACE2 kötődése tízszer, hússzor magasabb, mint a SARS-vírus esetében, ami megmagyarázhatja az új koronavírus emberek közötti könnyebb terjedését.

Kutatásunk eredménye nemcsak megvilágította a vírusfertőzés mechanisztikus megértését, de megkönnyíti a vírusészlelést és vírusellenes terápiák kifejlesztését – közölték a tanulmány szerzői.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Hirdetés

Hírek

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.