Hirdetés
Kezdőlap Hírek Aszteroida tart a Föld irányába
No menu items!

Aszteroida tart a Föld irányába

Aszteroida tart a Föld felé, kínai szakértők szerint azonban semmi esélye annak, hogy az égitest összeütközik bolygónkkal.

Az aszteroidáról készült fantáziarajz

Az 52768 (1998 OR2) kódjelű aszteroidát először 1998-ban észlelte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). Átmérője a becslések szerint 2,5 kilométer.

Ha egy ilyen nagy objektum csapódna a Földnek, az globális katasztrófát okozna a tudósok szerint.

Felfedezése óta a világ űrhatóságai alapos figyelemmel követik a kisbolygót, pontosan meghatározták pályáját – mondta el Csao Haj-pin, a Kínai Tudományos Akadémia Purple Mountain Csillagvizsgálójának kutatója.

Április 29-én fog elhaladni a kisbolygó a Föld mellett másodpercenként 8,69 kilométeres sebességgel. A Föld felszínét várhatóan 6,28 millió kilométerre közelíti meg, ami a Föld-Hold távolság 16,4-szerese.

Az aszteroidának tehát nulla esélye van arra, hogy nekiütközzön a Földnek” – emelte ki Csao.

A monitorozó munkának köszönhetően nem kerülik el figyelmünket aszteroidák, nincs szükség pánikra” – mondta a kutató.

A Purple Mountain Csillagvizsgáló földközeli objektumokat vizsgáló teleszkópja Kína fő műszere, mellyel a Nemzetközi Aszteroidajelző Hálózathoz csatlakozik. Több tízezer kisbolygó-megfigyelési feladat elvégzése révén saját aszteroida-adatbázissal rendelkezik.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

Noha Magyarország lemarad a nemzetközi átlag mögött ezen a téren, egyre több cég érdeklődik a terület iránt.

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.