Kezdőlap Világgazdaság Boris Johnson: katasztrófát okozna egy újabb hullám
No menu items!

Boris Johnson: katasztrófát okozna egy újabb hullám

A brit miniszterelnök szerint továbbra is az a legfontosabb cél, hogy ne alakulhasson ki a koronavírus-járvány újabb hulláma, mert az gazdasági katasztrófát okozna.

Johnson maga is átesett a betegségen, néhány napig intenzív kórházi kezelésre is szorult és a hónap eleje óta a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján, a Londontól 65 kilométerre északnyugatra lévő Chequersben lábadozott.

Boris Johnson újra munkába állt, és türelemre intett mindenkit. Fotó: AP

Hétfőn állt ismét munkába, és a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt felolvasott nyilatkozatában közölte: tényleges jelek vallanak arra, hogy Nagy-Britannia most már kezd túljutni a járvány tetőzésén. Ha ez a vírus fizikailag látható támadó, utcai rabló lenne, akkor azt lehetne mondani, hogy “most kezdjük két vállra fektetni” – fogalmazott a konzervatív párti miniszterelnök.

A kockázat is azonban most a legnagyobb, hiszen az eddig elért siker láttán sokakban felmerülhet, hogy nem érkezett-e el az ideje a járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítésének – tette hozzá.

Johnson közölte:

azt kéri az üzleti vállalkozásoktól, hogy legyenek úrrá türelmetlenségükön, mert nem szabad megkockáztatni a járvány újabb hullámának kialakulását, és azt, hogy emiatt “ismét a fékbe kelljen taposni”, mert ez gazdasági katasztrófát okozna.

Az elemzői előrejelzések szerint a brit gazdaság a hatodik hete érvényben lévő eddigi korlátozó intézkedések miatt is várhatóan katasztrofális veszteségeket szenved.

A National Institute of Economic and Social Research (NIESR) nevű tekintélyes londoni gazdasági-társadalmi kutatóműhely legutóbbi tanulmányában közölte: modellszámításai szerint a brit hazai össztermék (GDP) az idei második negyedévben 15-25 százalék közötti mértékben zuhanhat, függően attól, hogy a korlátozó intézkedések meddig lesznek érvényben.

Boris Johnson a Downing Streeten elmondott hétfői beszédében maga is kijelentette: tudja, hogy a magánszektor működése nélkül “semmi említésre méltó nem maradna a brit gazdaságból“.

Hozzátette ugyanakkor:

ha a járvány esetleges újabb hulláma miatt ismét korlátozó intézkedéseket kellene bevezetni, az még nagyobb és még tartósabb gazdasági károkat okozna.

A kormányfő kijelentette: nem hajlandó sutba dobni a brit lakosság áldozatvállalásának eredményeit.

Johnson szerint akkor érkezik el a korlátozások enyhítésének ideje, ha már teljes biztonsággal kimondható, hogy a járvány első szakasza véget ért, ha a halálozások száma már folyamatosan lefelé tart és ha bizonyossá válik, hogy nem lesz olyan második járványhullám, amely maga alá gyűri az állami egészségügyi szolgálatot (NHS).

Ekkor lehet majd egyenként, fokozatosan ismét “felfűteni a hatalmas brit gazdaság hajtóműveit”, de jelenleg egyszerűen lehetetlen megmondani, hogy a korlátozó intézkedéseket milyen gyorsan vagy milyen lassan lehet módosítani – fogalmazott a brit miniszterelnök.

Egyenes utalást tett azonban arra, hogy ezek a tervek már javában készülnek. Kijelentette: a brit kormány már a következő napokban sokkal többet fog erről mondani.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A Turkish Airlines megállapodást kötött a Dubai Islamic Bankkal egy Airbus A350 finanszírozásáról 

A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines sikeresen hajtott végre egy innovatív finanszírozási tranzakciót egy Airbus A350 típusú repülőgép beszerzésére.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nemek közti jövedelemkülönbség: egy félszobával kevesebb jut a nőknek lakásvásárlásnál

A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni

Európában szabad a koncert csók, de így sem mindentől véd meg a GDPR

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...