Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Fizetési mérleg: 229 millió euró többlet az első negyedévben
No menu items!

Fizetési mérleg: 229 millió euró többlet az első negyedévben

A februári jelentős többletnek köszönhetően a januári és a márciusi deficit ellenére aktívummal zárta az első negyedévet a folyó fizetési mérleg – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes havi adataiból.

A folyó fizetési mérleg passzívuma januárban 108 millió euró, márciusban 311 millió euró volt, a februári 647 millió euró többlet azonban 229 millió aktívumot hozott a negyedévre.

Az uniós tőketranszeferek jelentős összeget, januárban 649, februárban 426 millió eurót tettek ki, és a márciusi 192 millióval együtt a negyedév során 1,267 milliárd euróra rúgtak.

Ezzel a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlegéből számolt úgynevezett finanszírozási képesség a külfölddel szemben mind a három hónapban a pozitív tartományban maradt, és az előzetes havi adatok alapján 1,477 milliárd euró volt az első negyedévben.

A folyó fizetési mérleg a külkereskedelmi áruforgalom egyenlegével párhuzamosan hullámzott, amely februárban 516 millió euró aktívummal zárt, de januárban 213 millió, márciusban pedig 160 millió deficitet mutatott.

A szolgáltatások külkereskedelmének aktívuma februárban szinte fillérre megegyezett az áruforgaloméval, januárban és márciusban pedig bőven kiegyenlítette annak deficitjét, így az első negyedévben a kereskedelmi forgalom együttesen 1,512  milliárd többletet termelt a fizetési mérlegben. A szolgáltatások között az utazási szolgáltatások még márciusban is 62 millió euró többletet hoztak a januári 259 millió és a februári 211 millió euró után.

A jövedelmek nettó kivonása nagyjából egyenletesen 350 és 400 millió euró között mozgott az év első három hónapjában. Ezen belül a közvetlen működőtőke befektetések után járó profitrepatriálás 600 millió euró körül kis mértékben ingadozott, a munkavállalói jövedelmek nettó hazautalása pedig a januári és februári 200-210 millió euróról márciusra 150 millió euróra esett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...