Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Eladja lengyelországi üzleteit a Tesco
No menu items!

Eladja lengyelországi üzleteit a Tesco

A legnagyobb brit kiskereskedelmi lánc azzal indokolta a lépést, hogy több figyelmet kíván összpontosítani a többi közép-európai érdekeltségre, köztük a magyarországira.

A Londoni Értéktőzsdén közzétett bejelentés szerint a Tesco a dániai központú, Lengyelországban már jelenlévő Salling Group kiskereskedelmi hálózatnak adja el 301 lengyelországi boltját az érdekeltséghez kapcsolódó elosztó központokkal és a helyi igazgatósági irodával együtt.

A készpénzes ügyletből eredő nettó bevétel a cég várakozása szerint 165 millió font (64 milliárd forint) lesz.

A Tesco hangsúlyozta, hogy a tranzakció még versenyhatósági jóváhagyásra vár.

A Salling lengyelországi, németországi és dániai üzlethálózatában hetente 11 millió vásárló fordul meg. A dán cég 50 ezer alkalmazottat foglalkoztat, éves forgalma hozzávetőleg 7 milliárd fontnak (2700 milliárd forintnak) felel meg.

Dave Lewis

Dave Lewis, a Tesco vezérigazgatója az ügylet bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában közölte: a vállalat jelentős előrelépést ért el közép-európai üzlethálózatában, de Lengyelországban folyamatos piaci kihívásokkal kellett szembenéznie.

Lewis szerint a lengyel üzletág eladása lehetővé teszi, hogy a Tesco a magyarországi, csehországi és szlovákiai üzleti tevékenységére összpontosítsa figyelmét.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a cégnek ezekben az országokban erősebb a piaci pozíciója és jók a növekedési kilátásai.

A Tesco bejelentése szerint az eladási tranzakció által érintett 301 lengyelországi áruháznak a 2019-2020-as pénzügyi évben – áfa nélkül számolva – 947 millió fontnak (364 milliárd forintnak) megfelelő forgalma volt, ugyanakkor a lengyel Tesco-üzlethálózat egyedi tételekkel – főleg átalakítási költségekkel és leírásokkal – együtt 107 millió font adózás előtti veszteséget termelt.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.