Kezdőlap Agrár Itt a rendelet: 25 milliárd plusz pénzhez jut az agrárium
No menu items!

Itt a rendelet: 25 milliárd plusz pénzhez jut az agrárium

A kormány 25 milliárd forint többletforrást biztosított az agrártárca részére a Gazdaságvédelmi alapból. Ezt az összeget a mezőgazdasági termelők, termelői szervezetek és élelmiszeripari vállalkozások használhatják fel – közölte Nagy István agrárminiszter.

A támogatásra vonatkozó kérelmeket június 29-től három ütemben lehet majd benyújtani a Magyar Államkincstár által erre a célra létrehozott elektronikus felületen – ismertette a miniszter.

Nagy István

Elsőként június 29. és július 12. között a baromfi- és a sertéságazat szereplői igényelhetnek a 3, illetve 2,75 milliárd forintos keretösszegből. Rajtuk kívül szintén az első ütemben adhatják be kérelmüket a kertészek és a halgazdálkodási tevékenységet végző vállalkozások is. A kertészeti ágazatban tevékenykedők részére 1,4 milliárd forint, míg a halgazdálkodóknak 500 millió forint keretösszegű támogatást különítettek el. Ugyanebben a szakaszban jelentkezhetnek az élelmiszeripar szereplői is, számukra mintegy 8 milliárd forint áll rendelkezésre.

A második körben, július 13. és július 27. között nyújthatják be igényeiket a méhészek, valamint az anyajuh és az anyatehén tartók az ágazatonként 1-1 milliárd forint keretösszegű támogatásra, a tejhasznú szarvasmarha tenyésztők pedig mintegy 1,8 milliárd forintos keretösszegig adhatnak be kérelmet. Nagy István hozzátette: ugyancsak ebben a szakaszban kerülnek sorra a zöldségtermesztők, akik 1,2 milliárd keretösszegű átmeneti támogatáshoz juthatnak.

A bortermelők a harmadik szakaszban, július 28. és augusztus 10. között adhatják be átmeneti támogatási kérelmeiket a részükre elkülönített 1,8 milliárd forint keretösszegre. Ebben az ütemben nyújthatnak be kérelmet a lótenyésztők is, 250 millió forint keretösszegre.

A miniszter felhívta a figyelmet, hogy külön 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatási keretről született döntés a zöldség-gyümölcs ágazatban a termelői szervezetek megsegítésére. Az intézkedés lehetővé teszi például, hogy a termelői szervezetek – karitatív szervezeteken keresztül – ingyenesen szétoszthassák a megmaradt termékeket, illetve hogy a fogyasztás ösztönzését célzó marketingakciókat indíthassanak.

A fentieken túl további három ágazat részesül még a 25 milliárd forintos többletforrásból. A nyúl- és kecskeágazat esetében a már működő mezőgazdasági csekély összegű jogcímek támogatás összegei és keretösszegei emelkednek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .

Mesterséges intelligencia: ki lesz a nyertes és hogyan?  

Lehet szeretni, lehet gyűlölni a mesterséges intelligenciát (MI, vagy...
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.