Kezdőlap Hírek Johnson: Nagy-Britannia ellenőrzése alá vonta a járványhelyzetet
No menu items!

Johnson: Nagy-Britannia ellenőrzése alá vonta a járványhelyzetet

Nagy-Britannia mára jórészt ellenőrzése alá vonta az új típusú koronavírus okozta járványt, de az óvatosság továbbra is indokolt – mondta hétfőn a brit miniszterelnök.

Boris Johnson, aki egy londoni mentőállomáson tett látogatást, a BBC közszolgálati televíziónak nyilatkozva kijelentette: a kórházakban kezelt koronavírus-betegek és a halálozások száma is folyamatosan lefelé tart, nemcsak Londonban – a nagy-britanniai járvány korábbi gócpontjában -, hanem az egész országban.

Boris Johnson – BBC-n ismertette a járvány megfékezésének állását

Johnson ugyanakkor azt javasolta a briteknek, hogy az idén nyaraljanak otthon, hiszen “ebben az országban is fantasztikus üdülőhelyek vannak, akár a tengerpartokon, akár máshol“.

A brit kormányfő szerint egyre több tudományos érv támasztja alá azt is, hogy a szájmaszk viselése zárt helyiségekben, például az üzletekben komoly előnyökkel jár. Hozzátette: a brit kormány tanulmányozza a maszkviselés betartatásának lehetséges eszközeit, és a következő napokban többet mond majd erről.

Nagy-Britanniában jelenleg a tömegközlekedési eszközökön kötelező a szájmaszk viselése, máshol nem.

Hétfőn a járvány terjedésének megfékezését célzó korlátozások újabb lépéseként kinyithattak Angliában a szépség-, a manikűr- és a tetoválószalonok, a szoláriumok, a gyógyfürdők és más olyan létesítmények, amelyekben a személyzet tagjai és a vendégek a kormányrendelet megfogalmazása szerint “közeli fizikai kapcsolatba” kerülhetnek.

Angliában folyamatosan enyhítik a március végén elrendelt korlátozásokat: a múlt héten kinyithattak az éttermek, a pubok, a kávézók, a szabadtéri edzőlétesítmények, a játszóterek, a mozik, a múzeumok, a képtárak, a szabadidőparkok, a könyvtárak, a vallási intézmények és a közösségi központok is.

A hétvégétől fogadhatnak vendégeket a szabadtéri uszodák, és ugyancsak a hétvégén lehetővé vált a szabadtéri zenei, tánc- és színielőadások megtartása.
Ezeken az előadásokon is azonban érvényesíteni kell az emberek közötti távolságtartást előíró szabályokat.

Oliver Dowden

Oliver Dowden kulturális miniszter közölte: egyelőre kísérleti jelleggel, szűk körben nemsokára elkezdődhet annak a kipróbálása is, hogy miként lehet biztonságosan újraindítani a nem szabadtéri színielőadásokat.

A szombat este zárult 24 órában – a legutóbbi olyan teljes napon, amelyről adatok vannak – az Egyesült Királyságban 21 koronavírus-fertőzött páciens halt meg.

A nagy-britanniai járvány április eleji csúcspontján voltak olyan napok, amikor ezernél több koronavírus-beteg haláláról számoltak be a brit egészségügyi hatóságok.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
Hirdetés

Hírek

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.