Kezdőlap Gazdaság Varga: újabb hatvanmilliárd a koronavírus elleni védekezésre
No menu items!

Varga: újabb hatvanmilliárd a koronavírus elleni védekezésre

Hatvanmilliárd forint forráshoz jut Magyarország a járvány elleni védekezéshez – jelentette be Varga Mihály, miután aláírta az erről szóló megállapodást az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal (CEB).

A pénzügyminiszter elmondta: a kedvezményes hitel többek között maszkok, gyógyszerek, tesztek, fertőtlenítőszerek, valamint intenzív ágyak beszerzését biztosítja.

Magyarország európai viszonylatban is a legsikeresebben védekező országok közé tartozik, ez az időben meghozott intézkedéseknek és a védőeszközök eredményes beszerzésének is köszönhető. A járvánnyal összefüggő közvetlen támogatások és a védekezési költségek elérték a 600 milliárd forintot – mondta el Varga Mihály.

Mint fogalmazott: noha a veszélyhelyzet megszűnt, a járványügyi készültség továbbra is fennmarad, emellett fel kell készülni a koronavírus-járvány esetleges második hullámára is.

Az aláírt megállapodásnak köszönhetően a CEB 175 millió euró, azaz több mint hatvanmilliárd forint összegű forrást nyújt a járványhelyzethez kapcsolódó központi költségvetési kiadások fedezésére – ismertette a tárcavezető.

Elmondta: a kormány a jövőben is maradéktalanul és azonnal biztosítja a védekezéshez szükséges kiadásokat. Így továbbra is biztosított az orvosi és gyógyszerészeti kellékek beszerzése, az egészségügyi rendszer megerősítése.

A CEB a strasbourgi székhelyű Európa Tanács hitelintézete, a kontinens legkorábban, 1956-ban alapított nemzetközi fejlesztési bankja. A bank eddig több mint 2 milliárd euró összegű finanszírozással járult hozzá magyarországi szociális célú fejlesztésekhez, legutóbb, idén júniusban 50 milliárd forintnyi forrást nyújtott oktatási intézmények építéséhez.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás