Kezdőlap Hírek Koronavírus - A túlsúlyosak nagyobb veszélyben vannak?
No menu items!

Koronavírus – A túlsúlyosak nagyobb veszélyben vannak?

Az elhízottak körében nagyobb a kockázata annak, hogy az új koronavírus okozta Covid-19-betegség miatt kórházi ellátásra szorulnak – derítették ki a University College of London kutatói.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányukban a kutatók az Egyesült Királyság Biobankjából 330 ezer ember adatait használták fel, amelyeket 2006 és 2010 között rögzítettek.

Illusztráció: Nathan Laine/Bloomberg

Ezek az adatok tartalmazzák az emberek testtömegindexét (BMI), a derék-csípőkörfogat arányát, korukat, etnikumukat, alkoholfogyasztásukat, a dohányzást és fizikai aktivitásukat. Információk álltak rendelkezésre a szív- és érrendszeri betegségeikről, a cukorbetegségről, a magasvérnyomásról, a koleszterinszintről és egészségi állapotukkal kapcsolatos más jellemzőkről.

A kutatók ezeket az adatokat összevetették az angliai közegészségügyi hatóság (PHE) adataival a Covid-19-betegséggel kórházba kerültekről 2020. március 16. és április 20. között. Ebben az időszakban a brit tesztelések a koronavírus-fertőzés tüneteivel kórházban lévőkre összpontosultak, ezért a tanulmány a súlyos Covid-19-betegeket öleli fel.

A kutatók kimutatták, hogy Biobank lakossági mintájából 640 ember (0,2 százalék) került kórházba koronavírusfertőzéssel, és felfedeztek egy összefüggést a kórházi kezelés szükségessége és a megnövekedett testömegindex között. 25-30-as BMI esetén az illetőt túlsúlyosnak tekintik, 30 BMI fölött elhízottnak.

A szakemberek azt találták, hogy a 25 fölötti testtömeg indexű emberek esetében 40 százalékkal nagyobb a kórházi kezelés kockázata, figyelembe véve az illető nemét és korát, utóbbi két független kockázati tényezője a Covid-19-betegségnek.

A 30 fölötti BMI, az elhízottak esetében a kockázat 70 százalékkal volt nagyobb. A súlyosan elhízottak – 35 fölötti BMI – esetében több mint megkétszereződött a kórházi kezelés kockázata.

Mark Hamer

A statisztikai modellekben kimutattuk, hogy lineáris növekedés van a kórházi kezelés kockázatában a növekvő testtömegindexszel összefüggésben. Ez nyilvánvaló volt a túlsúlyosaktól – még ha enyhén is – kezdve egészen a súlyosan elhízottakig, összevetve a normális testsúlyúakkal. Hasonlót találtunk a derék-csípőkörfogat arányát illetően is” – mondta Mark Hamer professzor, a tanulmány vezető szerzője.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás