Kezdőlap Élelmiszeripar A legjobb fehérkenyeret a Hajdúságban sütik
No menu items!

A legjobb fehérkenyeret a Hajdúságban sütik

A Szent István-napi kategória győztesei. Kép forrása: pekszovetseg.hu

A Magyar Pékszövetség két kategóriára bontva díjazta a legjobb magyar kenyereket a szövetség fennállásának 30. évfordulójára rendezett budapesti ünnepségen. A Szent István-napi kategóriában egy balmazújvárosi sütöde fehérkenyere diadalmaskodott.

A díjátadón Nagy István agrárminiszter elismeréssel beszélt a magyar pékek munkájáról, akik az elmúlt harminc évben megújították a szakmát, fejlett technológiát vezettek be, bővítették a termékkínálatot és az egészséges termékek irányába terelték a fogyasztói szokásokat.

Hangsúlyozta, hogy idén is biztosított az ország kenyere, az 5,28 tonnás országos hektáronkénti termésátlaggal bőven jut exportra is a belföldi 2,5-3 millió tonnás igényen túl.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a szövetség tagjai – a vállalkozások a sütőipari kapacitás mintegy 60-65 százalékát teszik ki – az utóbbi időben azt tapasztalják, hogy a pékek munkáját egyre inkább elismerik a fogyasztók és a döntéshozók.

Az idén kilencedik alkalommal megrendezett kenyérverseny azt mutatja, hogy az innováció és a hagyomány kéz a kézben jár a sütőiparban – mondta.

Az idei versenyre több mint ötven kenyeret neveztek a pékek, a kétfordulós verseny döntőjében 15 kenyeret bírált el a szakmai zsűri, hetet a Szent István-napi, nyolcat az innovatív kategóriában.

Szent István-napi kategóriában első díjat kapott a balmazújvárosi Balmaz-Sütöde Kft. Hajdúság házi kenyere, második lett a nyíregyházi Vela Kft. Kárpátok kenyere, harmadik lett a budapesti Szega Camembert Kft. Magyariak kenyere.

Innovatív kategóriában a solymári Hel Pékség Kft. rozmaringos burgonyás cipó terméke nyert, második helyezett a szigetszentmiklósi Gere István Sütödéje Kft. paradicsomos kenyérke terméke, harmadik a budapesti Szega Camembert Kft. illatos rozskenyere lett.

Az ünnepségen Vitális Gábor vikárius megszentelte a nyertes kenyereket.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...