Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság A befektetők ötöde elhúzódó stagnálástól tart
No menu items!

A befektetők ötöde elhúzódó stagnálástól tart

Javult a középtávú világgazdasági kilátások megítélése a globális intézményi befektetői közösségen belül, de egy friss felmérés szerint a korábbiaknál többen tartanak attól, hogy a koronavírus-járvány okozta válság után elhúzódó stagnálás következik.

Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics szeptemberre szóló havi globális vizsgálatában 162 nagyvállalat és befektetési társaság várakozásait mérte fel. A körkérdésbe bevont cégek együttesen 6 millió alkalmazottat foglalkoztatnak, összesített éves forgalmuk hozzávetőleg kétezer milliárd dollár.

A ház beszámolója szerint a válaszadók 41 százaléka az egy hónappal korábbinál kissé, 5 százalékuk sokkal derűlátóbban ítéli meg a következő két év világgazdasági kilátásait.

A felmérés résztvevőinek legnagyobb egyedi csoportja – 37 százalék U-alakú növekedési pályát valószínűsít, vagyis azzal számol, hogy a világgazdaság a visszaesés után enyhe ívű fordulattal indul ismét növekedésnek.

Húsz százalék ugyanakkor L-alakú, vagyis a visszaesés után elhúzódó stagnálást, illetve gyenge növekedést jelző görbétől tart. Az ilyen növekedési pályát valószínűsítők aránya az Oxford Economics előző felmérésében még csak 13 százalék volt.

Viszonylag kevesen, 9 százaléknyian bíznak V-alakú pályában, vagyis abban, hogy a meredek visszaesést éles fordulattal ugyancsak meredek ívű világgazdasági fellendülés követi.

Az ebbe a csoportba tartozók aránya mindazonáltal csaknem a kétszeresére emelkedett, mivel az előző vizsgálat résztvevőinek 5 százaléka tartotta lehetségesnek a V-alakú növekedési pályát a következő két évre.

Az Oxford Economics új felmérésébe bevont vállalatok és piaci szereplők közül a korábbi 35 százalék helyett most már csak 26 százalék tart W-alakú, vagyis kettős recessziós mélypontú növekedési görbétől.

A vizsgálat résztvevői a következő két év lehetséges kockázatai közül viszonylag magas, az összes válasz átlagában 20 százalékos esélyt látnak arra, hogy a globális recesszió mélysége miatt világgazdasági szintű pénzügyi válság alakul ki.

Az Oxford Economics londoni elemzői hangsúlyozzák: saját számítási modelljük csak 5 százalékos valószínűséget mutat ugyanerre.

Új prognózisában a ház 2021 egészére 5,4 százalékos növekedéssel számol az idei évre általa várt 4,4 százalékos globális visszaesés után.

Az Oxford Economics közölte, hogy számításai szerint a világgazdasági szintű hazai össztermék (GDP) 2021 harmadik negyedévére ismét eléri a 2019 negyedik negyedévében mért legutóbbi csúcsértéket.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.