Hirdetés
Kezdőlap Hírek Korrupció. Letöltendő börtönt kaphat 18 autópálya-rendőr
No menu items!

Korrupció. Letöltendő börtönt kaphat 18 autópálya-rendőr

Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint más bűncselekmények miatt végrehajtandó börtönbüntetést kér tizennyolc autópálya-rendőr ellen a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze közleménye szerint a rendőröket tavaly februárban fogták el.

A vádirat szerint 2018 szeptembere előtt a lébényi autópálya-rendőrök megállapodtak abban, hogy az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán ellátott járőrszolgálatuk alatt “a további intézkedések mellőzéséért és a szabálytalanságok elnézéséért” rendszeresen jogtalan jövedelemre tesznek szert.

A külföldi tehergépkocsik és turistabuszok vezetőinek ellenőrzésekor pénzt kértek azok továbbhaladásáért, vagy szabálytalanságok esetén azért, hogy mellőzzék a felelősségre vonást.

A járőrök főként ukrán, bolgár és román, láthatóan túlsúlyos járműszerelvényeket állítottak meg és a szabálysértés mértékétől függően húsz és ötven euró közötti összegekért tovább engedték őket.

Az eljárás során az ügyészség a gyanúsítottakkal egyezséget kötött, amelynek értelmében valamennyien vallomást tettek és beismerték bűnösségüket. Az egyezségre a 2018. július 1-je óta hatályban lévő új büntetőeljárási törvény ad lehetőséget.

A nyomozó ügyészség az egyezségekre tekintettel arra tett indítványt, hogy a bíróság az előkészítő ülésen az elkövetőket büntetőjogi felelősségük arányában kettő-három év végrehajtandó börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, valamint pénzbüntetésre és jogtalan gazdagodásuk összegéig vagyonelkobzásra ítélje.

A 18 vádlott bűnösségéről és az egyezségek jóváhagyásáról a Győri Törvényszék Katonai Tanácsa fog dönteni.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az egyéni vállalkozók, őstermelők is használhatják az szja-bevallási tervezeteket

Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez.

Tőzsde – Vegyes kezdés az európai tőzsdéken

Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén; a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Újabb szabadstrandja lesz Bécsnek

A Duna-sziget és a Neue Donau több mint hatvan kilométeres, szabadon hozzáférhető partszakaszával igazi Eldorádó a fürdőzésre vágyó bécsieknek.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések