Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Újraindul az Emirates budapesti járata
No menu items!

Újraindul az Emirates budapesti járata

Október 21-től újraindul az Emirates Budapest és Dubaj közötti járata. A dubaji légitársaság Boeing 777-es gépe hetente kétszer repül a két város között.

Néhány napig a nyári menetrendet követik a gépek, október 25-től azonban már téli menetrend szerint közlekednek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és Dubaj között a járatok. A légitársaság szélestörzsű gépének köszönhetően jelentős teherszállító kapacitást is kínál, amely segítheti a magyar gazdaságot, a kereskedelmi kapcsolatok fellendülését a járvány idején is.

Az Emirates rugalmas jegyfoglalási feltételeket biztosít magyar utasai számára. Minden 2021. március 31. előtt vásárolt Emirates-repülőjegy esetében lehetőség van az átfoglalásra, illetve a megvásárolt, de fel nem használt jegyek esetében a légitársaság biztosítja a jegyek érvényességének további két évvel való meghosszabbítását vagy a jegyek utazási kuponként való felhasználását.

A légitársaság átfogó higiéniai intézkedéseket vezetett be a járvánnyal kapcsolatban. A Budapestről induló gépre kizárólag érvényes, kinyomtatott, angol vagy arab nyelvű, negatív PCR-teszttel lehet felszállni (a Dubajból Budapestre induláskor erre nincs szükség, más indulóhelyszínek esetében a helyi szabályozások mérvadóak).

Az utasok beszálláskor higiéniai készletet kapnak, és a repülés idején, illetve a repülőtereken is kötelező végig a maszk viselése. A repülőgépeket speciális, vírusölő vegyszerrel fertőtlenítik rendszeresen. A kabin levegőjének tisztaságáról az úgynevezett HEPA rendszer gondoskodik, amely a vírusok és gombák 99,9 százalékát kiszűri, így a gépen utazás közben 2-3 percenként teljesen kicserélődik a levegő. A légikísérők egyenruhájukon felül erre a célra gyártott védőfelszerelést viselnek.

Az Emirates, november elején további négy európai járatát indítja újra: Bologna, Düsseldorf, Hamburg és Lyon úti célokra. Az újraindításoknak köszönhetően már 31 város, globálisan pedig 99 desztináció válik elérhetővé a légitársaság nemzetközi hálózatában.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás