Hirdetés
Kezdőlap Hírek PCR-teszt. Milliókra büntethetik a túlárazókat
No menu items!

PCR-teszt. Milliókra büntethetik a túlárazókat

A tesztért legfeljebb 19500 forintot kérhetnek a szolgáltatók. Fotó: MTI/Sóki Tamás

A fogyasztóvédelem kiemelt országos akció keretében ellenőrzi, hogy a szolgáltatók valóban a hatóságilag megszabott díjért végzik-e el a koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmas PCR-teszteket – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára.

Schanda Tamás hozzátette, hogy az egészségügyi intézmények továbbra is ingyenesen végzik el a tesztet azoknak, akiknél ezt a járványügyi előírások meghatározzák.

Schanda Tamás

Az a szolgáltató, amelyik nem tartja be a szabályokat, akár több millió forintos büntetést is kaphat. “Csak együtt, összefogással fékezhetjük meg a koronavírust, ezért is lenne megengedhetetlen, hogy bárki nyerészkedni próbáljon a teszteken” – mondta az államtitkár.

A minisztérium emlékeztetett: a koronavírus-fertőzöttek kiszűrésére leginkább alkalmas PCR-tesztek elvégzése szeptember 21. óta hatósági árhoz kötött.

A mintavételt és laboratóriumi vizsgálatot térítés ellenében igénybe vevőktől legfeljebb 19 500 forintot kérhetnek a szolgáltatók.

A jogszabály hatályba lépése óta a piacon PCR-tesztet kínáló vállalkozások sokféleképpen alakították ki, módosították gyakorlatukat. A fogyasztóvédelmi hatóság az ITM elrendelése alapján országosan vizsgálja a hatósági ár betartását, a fogyasztók tájékoztatását.

Ha a szakemberek azt tapasztalják, hogy a vállalkozás a megengedettnél drágábban kínálja a tesztet, a jogszabály betartására kötelezik a céget. Ha az ajánlott ár kényelmi többletszolgáltatások – például kiszállás, hétvégi mintavétel – miatt magasabb, akkor is egyértelműen tájékoztatni kell az érdeklődőket a teljes költség egyes elemeiről.

Előre és tételesen be kell mutatni, hogy a teszt hatósági árán túli összeg pontosan mire terjed ki, így a fogyasztó egyértelműen látja, miért fizet.

A fogyasztóvédelmi hatóság 15 ezer forinttól akár a nettó árbevétel 5 százalékáig, több millió forintig terjedő bírságot szabhat ki, ha nem egyértelmű árfeltüntetést tapasztal vagy egyéb megtévesztő gyakorlatot fed fel. Az ITM várhatóan október végéig összegzi a vizsgálati eredményeket, tapasztalatokat – közölte a tárca.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás