Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - A Mol és a Richter húzta vissza a BUX-ot
No menu items!

BÉT – A Mol és a Richter húzta vissza a BUX-ot

Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 526,74 pontos, 1,34 százalékos csökkenéssel, 38 782,16 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 38,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Török Lajos

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy jelentősen csökkent a magyar részvényindex, ezzel alulteljesítve mind az európai, mind a tengerentúli tőzsdéket.

A vezető részvények közül a Mol szerepelt a leggyengébben. Az egész európai olajszektor jelentősebb mínuszokat mutat, de a Mol ehhez képest is enyhén alulteljesítő volt, annak ellenére, hogy a 2000 forintos technikai szint fölött zárt, és a nap folyamán sem volt az alatt. Az OTP minimálisan csökkent, így a papír 12 ezer forintos technikai szint alatt végzett. A Richter is gyengült, azonban a Magyar Telekom pluszban fejezte be a kereskedést hétfőn – fejtette ki az elemző.

A Mol árfolyama 70 forinttal, 3,36 százalékkal 2014 forintra esett, 7,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,25 százalékkal 11 930 forintra csökkent, forgalmuk 21,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,31 százalékkal 388 forintra erősödött, forgalma 340,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,59 százalékkal 7125 forintra gyengült, a részvények forgalma 7,5 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3440,21 ponton zárt hétfőn, ez 27,38 pontos, 0,79 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Itt a csavar: a mesterséges intelligencia most új munkahelyeket teremt az IT piacon

Az AI-tehetségeket kereső vállalatok számára egyszerűen nincs elég tapasztalt munkavállaló, és néhányan közülük akár milliós éves kompenzációs csomagokat is elkérnek.

Nagyon meg kell fékezni a csonttörő dengue-lázat: itt van a megoldás

Lopakodó, maláriát terjesztő unokatestvérével ellentétben a nőstény Aedes aegypti vagyis az egyiptomi csípőszúnyog bosszantó hanggal jelzi a közeledését, de a csípése sokkal rosszabb, mint a zümmögése.

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

A kamatoknál élénkebb volt a mozgás a jövedelmi elvárások terén.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.