Kezdőlap Ingatlan Uniós lakásárak - drágulás Magyarországon is
No menu items!

Uniós lakásárak – drágulás Magyarországon is

A koronavírus-járvány Európában sem vetette vissza az ingatlanpiaci keresletet: a harmadik negyedévben erős ütemben drágultak a lakások euróövezetben és az Európai Unió egészében is. Negyedéves összehasonlításban itthon emelkedtek a legnagyobb mértékben a lakásárak.

Az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) jelentése szerint az Európai Unió egészében 5,2 százalékkal, az euróövezetben pedig 4,9 százalékkal nőttek a lakásárak éves összehasonlításban a tavalyi harmadik negyedévben, akárcsak a második negyedévben.

Az előző negyedévhez képest az EU-ban 1,4 százalékkal, az euróövezetben pedig 1,3 százalékkal kúsztak feljebb a lakásárak tavaly július-szeptemberben. Az EU-ban a második negyedévben is 1,4 százalékkal, míg az eurózónában 1,6 százalékkal drágultak a lakások negyedéves összevetésben.

A járvány miatt elrendelt korlátozások hatására sokan kényszerültek otthonaikban maradni, rendkívül megugrott a távmunkában és a távoktatásban résztvevők száma, így

nőtt az igény a tágasabb lakások iránt, és felerősödött a kivándorlás a nagyvárosok agglomerációjába.

A 27 tagú Európai Unión belül éves összevetésben Luxembourgban ugrottak meg legnagyobb mértékben, 13,6 százalékkal a lakásárak július-szeptemberben, majd Lengyelország következik 10,9 százalékkal. A harmadik helyezett Ausztriában  8,9 százalékkal drágultak a lakások. Csak két országban csökkentek az árak, Cipruson 1,4 százalékkal, Írországban pedig 0,8 százalékkal értek kevesebbet a lakások.

Negyedéves összehasonlításban Magyarországon drágultak legnagyobb mértékben, 5,2 százalékkal a lakások, de ez egy előzetes becslés, nagyfokú bizonytalansággal. A második helyen Dánia áll 4,2 százalékkal, majd Lettország 3,7 százalékkal. Csökkenést jegyeztek fel négy országban, a legnagyobb mértékűt, 4,8 százalékosat Cipruson, majd Románia (-2,6 százalék), Olaszország (-2,4 százalék) és Horvátország (-0,6 százalék) következik.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
Hirdetés

Hírek

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.