Hirdetés
Kezdőlap Autó Önvezető autózás. Ma még sci-fi, sok kérdéssel
No menu items!

Önvezető autózás. Ma még sci-fi, sok kérdéssel

Nincs új a nap alatt? A hagyományos kocsikban jó ideje számos extra, több szériaelem is önállóan cselekszik. A parkoló asszisztensen túl ilyen a tempómat, a sáv- és a követési távolság tartó is. Az önvezető autó a már meglévő elemek összekapcsolásából és továbbfejlesztéséből valósul meg, számos pénzügyi, jogi és társadalmi kérdést is felvetve. Petrus Szabolcs összefoglalója.

A hardvernél fontosabb a szoftver

A terület pionírjai nem a hagyományos autógyártók. Az informatikai óriáscégek, mindenekelőtt az Apple és a Google – a Waymo nevű leányvállalatán keresztül – sokkal előbb kezdte és jóval előrébb is tart a fejlesztésben. Az autógyártók között az amerikai GM és az elektromos autózásban jelentős technológiai előnnyel rendelkező Tesla áll az élen. Mindkettőjüknek saját fejlesztése van.

Nem meglepő az Apple és a Waymo elsőbbsége annak fényében, hogy az autonóm autózás sokkal inkább informatikai, mint járműipari know-how-t igényel. Az autógyártó adja a hardvert, az informatikai cég a szoftvert. Ahogy a számítógépes programok fejlesztői sem készítenek tápegységet vagy videokártyát, úgy az Apple és a Waymo sem akar karosszériát gyártani. Együttműködési megállapodást kötnek autógyártókkal vagy egyszerűen megvesznek egy nagyobb flottát, majd az autók kisebb átalakítása után tesztelni velük a programjaikat.

A Waymo önvezető technológiájával felszerelt Chrysler Pacifica kisautót a Waymo kaliforniai Atwater-i létesítményében tesztelik. Kép / Forrás / Julia Wang / Associated Press/ Los Angeles Times

A német gyártók közül a VW-nek és a Mercedesnek is saját szoftverfejlesztő részlege van. De a német gyártók jelentős lemaradásban vannak.

Önjáró bérautók

A fejlesztésekének egyrészt a carsharing dinamikus terjedése adott nagy lökést. A szolgáltatónak hatalmas megtakarítás lenne és számos szervezési problémát oldana meg, ha az autóik a szabad óráikban elgurulnának a benzinkúthoz vagy az autómosóba, illetve önállóan oda mennének, ahol éppen a legnagyobb az igény utánuk.

Forradalom a szállítmányozásban

Még nagyobb nyomás érkezik a fejlesztőkre a teherfuvarozóktól és a személyszállító cégektől. Ha sofőr nélkül menne a kamion, a csomagküldő furgonja, a taxi, vagy a turista busz, a tulajdonos megspórolná a munkaerőköltség nagy részét. További előny lenne, hogy éjjel-nappal járhatnának a járművek. Nem kellene tekintettel lenni a sofőrök pihenő- és munkaidejére. Sokkal egyszerűbbé válna a munkaszervezés.

Problémák és kérdések sokasága

Taxisok, buszvezetők, kamionosok, futóárok – ma rengetegen élnek a vezetésből. Az autonóm autózás térnyerésével munkanélkülivé válnának. Kamatoztatható ismeret nélküli emberek tömege szakadna a munkaerőpiacra, ahol a szakma nélküli álláskeresők nehéz helyzetben vannak. Többségük a tartós munkanélküliek és így a leszakadók rétegét duzzasztja. Különösen nagy lenne a társadalmi probléma a fejlődő országokban, ahol a nyugati átlagnál többen élnek a vezetésből.

Egy Tesla Model 3, amely egy tajvani autópályán egy felborult teherautónak csapódott autopilótával

Az önjáró autó jogi kérdéseket is felvet. Ki felel, ha az autó balesetet okoz: a szoftverkészítő, akinek a terméke meghibásodott? Az autógyártó, aki az önjáró autót, mint komplett terméket a fogyasztónak eladta? Az autó tulajdonosa, aki felügyelnie kellett volna, mit tesz az autója? Mellettük, és ellenük is szólnak meggyőző érvek. Amíg a jogászok vitatkoznak, a politika törvényeket fogad el. Ahogy a fejlesztésben, úgy ebben is nagyok a különbségek. A legelőrébb az USA és Izrael van. Mindkét helyen megengedett a közúti tesztelés. Németország óvatosabb, csak kijelölt szakaszokon járhatnak az autonóm autók, feltéve, hogy sofőr ül benne és minden pillanatban át tudja venni az irányítást.

Társadalmunk, ha nem is annyira, mint néhány évtizeddel ezelőtt, de még mindig autóközpontú. Szinte minden háztartásban van kocsi. Több mint egyszerű használati tárgy. Státuszszimbólum, emóciók, élmények kötődnek hozzá. Ha nem irányítjuk, elveszik a vezetés élménye. Az autótulajdonos igénye szerint guruló nappali vagy dolgozószoba lesz. A berendezés sokkal fontosabbá válik, mint a külső megjelenés és a menettulajdonságok. Ez teljesen új kihívások elé állítja a klasszikus autógyárak fejlesztőit.

Sokan a cselekvési szabadság és a privátszféra újabb szűkülésétől tartanak. Az autó a közlekedési szabályok betartásával halad. Ha megszűnik a manuális kontroll lehetősége, véget ér a száguldás szabadsága is? Eljöhet az idő, amikor a navigáció nem csak ajánlja, hanem ki is választja, milyen utón visz célba minket az autónk? Utóbbi két félelem fiktív. Az viszont biztos, hogy a szoftver regisztrál minden megtett métert. A szoftverfejlesztő cégek számos módon élhetnek és élhetnek vissza az adatokkal.

Az önjáró autó – a szoftver meghekkelésén keresztül – új támadási felületet ad a terroristáknak és más bűnözőknek.

A carsharing és az optimális vezetési stílusról gondoskodó computer a fogyasztás csökkentésén keresztül jó a klímának. Az autonóm autózással viszont a tömegközlekedés elvesztheti az attraktivitását. Miért utaznánk vonattal vagy busszal, ha az autóban is dolgozhatunk vagy olvashatunk menet közben, viszont nem kell kimenni a pályaudvarra és a menetrendhez igazodni?

Előnyök sokaság

A felsorolt problémák mellett számos előnnyel is járna az önvezető autók elterjedése. A szoftvereket szabálykövetésre, valamint a követési távolság betartására és sávtartásra programozzák. Ráadásul egy gép sosem figyelmetlen vagy ittas, nem alszik el, és gyorsabban reagál, mint az emberi reflexek. Így a közlekedés biztonságosabbá válhatna.

Egy szoftver irányította autó sokkal jobban igazodik a közlekedési viszonyokhoz. Biztosítja a forgalom egyenletes folyását. Ezért kevesebb lenen a dugó.

Az önjáró carsharing autók térnyerésével csökkennének a parkolási gondok. A városok utcaképét nem a parkoló autók határoznák meg.

Növekedne a szabad- és persze a munkaidő is. Szabadságra menet a család az autóban például együtt tanulmányozhatná az útikönyvet. A tárgyalásra igyekvő dolgozótól viszont valószínűleg elvárná a főnöke, hogy út közben is dolgozzon, ha nem kell a vezetésre figyelnie.

Nem tudni mennyiért, de jön

Tömeges elterjedéséig sok mindent tisztázni kell Kép/Forrás/NKE/smartcitiesworld.net

Autóipari szakértők szerint az önvezető autók először – 5 éven belül – az áruszállítást, és a szervezet személyszállítást forradalmasítják. A lakossági autópiacon csak később fognak elterjedni. De az autonóm autózás az utóbbi szegmensben is az elkövetkező 20 év legfontosabb autóipari változása lesz – áll például a 21 millió taggal Európa legnagyobb autóklubja, a német ADAC friss elemzésében.

Ma még nagyon borsos lenne egy önvezető autó ára. Miután azonban a személy- és áruszállítók keresletéhez igazodva megindul és felpörög a szériagyártás, jelentősen csökkenhet az ár is, és a középréteg számára megfizethetővé válhat  a sofőrködés nélküli autózás.

Az autók rejtett kincsei

Már ma is sok autóba beépítik önvezetéshez szükséges szoftvert, amelyet a gyártó bármikor aktiválhat.

Új tendencia az autóiparban a sok extra beépítése, de csak akkor aktiválják ezeket a gyártók, ha a vásárló azt külön megveszi, vagy később kibérli. A koncepció lehetőséget ad arra, hogy akár évek múltán döntsön az autótulajdonos egy extra megvétele, vagy kibérlése mellett. Például aki többnyire csak a kisvárosban használja az autóját, ahol minden utcát ismer, évente két hétre, a nyaralás idejére, bérleti díj ellenében aktiváltathatja a navigációt.

A koncepció számos kérdést vet fel: Az autó tulajdonosáé vagy a gyártóé a nem aktivált extra? Mi történik, ha az autó gazdája meghekkeli a nem aktivált navigációt?

A koncepció komoly vitát vált ki a gyártók és beszállító között, mert előbbiek csak akkor akarnak az extrák gyártóinak fizetni, ha a vevő tényleg használja azokat.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.