Kezdőlap Hírek Bill Gates a mikrochipes konteókról: meg vagyok döbbenve
No menu items!

Bill Gates a mikrochipes konteókról: meg vagyok döbbenve

Bill Gates. Fotó: Reuters/Tiksa Negeri

Megdöbbenését fejezte ki Bill Gates, a Microsoft társalapítója egy interjúban amiatt, hogy milyen sok “eszement és gonosz” összeesküvés-elmélet kering az ő személyével és a koronavírus-világjárvánnyal kapcsolatban a közösségi médiában.

A Reuters hírügynökségnek adott interjúban Bill Gates azzal magyarázta a jelenséget, hogy a pandémia megijesztette az embereket, és ezzel együtt jelentősen nőtt a közösségi média szerepe.

A koronavírus-járvány egy évvel ezelőtti kirobbanása óta az interneten számtalan összeesküvés-elmélet kapott szárnyra, amelyek téves információkat terjesztettek a vírus eredetével kapcsolatban, illetve azokról, akik a járvány megfékezésén dolgoznak.

A teóriák között szerepel az is, hogy Anthony Fauci, az amerikai kormány koronavírus elleni munkacsoportjának virológusa és Bill Gates közösen robbantották ki a világjárványt azzal a céllal, hogy ellenőrzésük alá vonják az embereket, akiknek a testébe az oltóanyagon keresztül nyomon követhető mikrochipet ültetnének be.

Az emberek tényleg elhiszik ezeket a dolgokat?” – tette fel a kérdést Gates, hozzátéve, hogy nem gondolta volna korábban, hogy Fauci és ő ilyen központi szerepet tölthet be egyszer ilyen gonosz elméletekben.

Engem ez nagyon meglep, és remélem, hogy ezek el fognak tűnni” – mondta.

A milliárdos vagyonnal rendelkező Bill Gates 2014-ben távozott a Microsoft elnöki székéből. Alapítványa, a feleségével közösen létrehozott Bill and Melinda Gates Foundation legalább 1,75 milliárd dollárt adományozott a koronavírus-járvány leküzdése érdekében tett globális lépések – vakcinák és gyógymódok kifejlesztésének – támogatására.

Az interjúban Gates méltatta Fauci és Francis Collins, az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) igazgatójának munkáját. A volt Microsoft-vezér szerint Donald Trump elnöksége alatt időnként úgy érzete, hogy csak ők ketten voltak “épelméjűek” az amerikai kormányban.

Bill Gates ígéretesnek tartotta az új amerikai elnök, Joe Biden által megbízott járványellenes munkacsoport összetételét. Örömét fejezte ki továbbá amiatt, hogy az Egyesült Államok nemrég csatlakozott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által koordinált COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezéshez.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás