Kezdőlap Világgazdaság Amerika. Elfogadta a kongresszus Joe Biden mentőcsomagját
No menu items!

Amerika. Elfogadta a kongresszus Joe Biden mentőcsomagját

Jóváhagyta az Egyesült Államok kongresszusának alsóháza Joe Biden elnök 1900 milliárd dolláros mentőcsomagját, amelyet néhány nappal ezelőtt – bizonyos módosítások után – fogadott el a felsőház.

A demokrata többségű képviselőház 220-211 arányban hagyta jóvá a republikánusok által vitatott csomagot, amelynek célja, hogy segítse a koronavírus-járvány elleni küzdelmet és a legyengült amerikai gazdaság helyreállítását.

A szenátus szombaton csak módosítások után fogadta el az alsóház által egyszer már jóváhagyott tervezetet, ezért az visszakerült a képviselőház elé végső jóváhagyásra. Az alsóház által elfogadott korábbi változat különbözött a mostanitól. Például heti 300 dollár helyett heti 400 dollárral egészítette volna ki a munkanélküli segélyt, illetve a képviselőház változata a jelenlegi mintegy duplájára, 15 dollárra emelte volna az óránkénti minimálbért, ezt a szenátusban azonban nem sikerült elfogadtatni.

A szerdán elfogadott javaslat értelmében az évi 75 000 dollárnál kevesebbet keresők egyszeri, közvetlen juttatásként 1400 dollárt kapnak majd.

Ezen kívül heti 300 dollár munkanélküli segélyt folyósítanak mindazoknak, akik a járvány miatt elveszítették a munkájukat. A gyermekek után járó adókedvezmény összegét hat év alatti gyermekek esetében 2000-ről 3600 dollárra, míg a hatévesnél idősebbeket nevelő szülőknél 3000 dollárra növelik.

A szövetségi kormányzat 350 milliárd dollárral segíti ki az államokat és az önkormányzatokat, amelyeknek a válság miatt tátongó űr keletkezett a költségvetésében. 130 milliárd dollárt juttatnak majd az iskolák számára a vírus elleni védekezés finanszírozására és 90 milliárd dollárral támogatják a közlekedés és az infrastruktúra fejlesztését. A csomag tartalmaz emellett egy 50 milliárd dolláros tételt, amelyet a koronavírussal kapcsolatos tesztelésére és kontaktkutatásra költhetnek majd.

A segélycsomag tartalmaz még egy 27,4 milliárd dolláros sürgősségi lakásbérleti támogatást a rászoruló emberek számára, amellyel a kabinet célja a kilakoltatások megakadályozása. További 10 milliárd dollárt különítenek el arra, hogy a bajba jutott ingatlantulajdonosok elkerülhessék az árverezéseket. A törvényjavaslat 5 milliárd dollárt szán a hajléktalanság problémájának kezelésére és további 5 milliárd dollárt a közüzemi számlákkal hátralékba került emberek támogatására.

Joe Biden

Joe Biden a mentőcsomag elfogadását követő sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott: “Az amerikai emberek beoltása az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a járványt, helyreállítsuk a gazdaságot, s visszakapjuk az életünket és a szeretteinket. Ezért annyira fontos a mentőcsomag.

Ez a törvényjavaslat történelmi győzelmet jelent az amerikai nép számára. Alig várom, hogy a hét végén aláírjam” – mondta az amerikai elnök, miután megköszönte Nancy Pelosi demokrata házelnöknek és a többi törvényhozónak a csomag elfogadását.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,