Hirdetés
Kezdőlap Hírek Húsvét. Ajándékra gyerekenként 3-5 ezer forintot költünk
No menu items!

Húsvét. Ajándékra gyerekenként 3-5 ezer forintot költünk

A magyar szülők jellemzően 3-5 ezer forintot költenek gyermekenként húsvéti ajándékra, ez idén sem változott – derül ki a Regio Játékkereskedelmi Kft. kutatásából.

A társaság közölte: a járvány miatt kialakult helyzetben megváltoztak a vásárlási szokások, a legtöbben online választanak ajándékot, a megkérdezettek 53 százaléka 1-2 héttel, 31 százaléka több héttel az ünnep előtt szerzi be a meglepetéseket. Az utolsó pillanatra a tavalyi 30 százalékkal szemben idén csak 16 százalékuk hagyja a vásárlást.

Az online kosárérték húsvétkor 10 ezer forint, amely megközelíti a játékpiac legerősebb időszaka, a karácsony átlagos értékét

– fejtette ki Gyaraki Dávid marketingvezető.

A kutatásban részt vevők egyötöde szán 7 ezer forintnál is többet a húsvéti meglepetésre gyerekenként. A rendhagyó körülmények ellenére a húsvéti programok között idén is vezet a tojásfestés (65 százalék), a tojásvadászat (61 százalék) és a süteménykészítés (47 százalék).

Gyaraki Dávid

Idén a családok több mint fele szűk körben ünnepel, míg mások óvintézkedések betartásával látogatják meg szeretteiket.

Mint kiemelték, a karácsony és a húsvét között a legszembetűnőbb különbség, hogy míg karácsonykor lehetett személyesen is vásárolni, húsvét előtt erre nem lesz lehetőség. Tavaly 100 százalékkal nőtt az online értékesítésük, idén húsvétkor csak interneten tudnak vásárolni a szülők, ezért az ajándékokat érdemes minél előbb megrendelni. Sokaknak tavaly húsvétkor még ismeretlen volt a webáruházak világa, de azóta sokan otthonosabban mozognak az interneten,

a tavaly húsvéti rendelésszámokhoz képest idén 10 százalékkal több volt eddig az online értékesítés.

A cég hangsúlyozta azt is, a belföldi internetes áruház egyik előnye, hogy magyar nyelvű használati utasítást tartalmaznak a játékok. A külföldről történő rendelés rizikósabb, több idő, míg megérkezik a csomag, a járványhelyzet miatt pedig sokkal több fennakadás lehet.

Külföldi rendelés esetén számolni kell bizonyos érték felett a plusz áfatartalommal és vámmal is, ezek mind növelik a költségeket. A fizetési módban is van eltérés, mert a belföldön népszerű utánvéttel inkább magyar webshopokból lehet rendelni. A visszaküldés, reklamációkezelés is sokkal egyszerűbb az országon belül. Egy külföldről rendelt csomag visszaküldése nagy költségekkel járhat, ráadásul a legtöbb esetben nincs közvetlen telefonszám, ahol azonnal segítséget kap a vásárló a kérdéseiben – közölték.

A Regio Játékkereskedelmi Kft. forgalma 2020-ban 13,8 milliárd forintra nőtt, a 4,5 százalékos bővülés az új áruházak nyitásának volt köszönhető.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás