Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Finn vélemény: a Fed példáját kellene követnie az Európai Központi Banknak
No menu items!

Finn vélemény: a Fed példáját kellene követnie az Európai Központi Banknak

Olli Rehn szerint a 2 százalékos célt a piac plafonként érzékeli. Fotó: Yves Logghe/AP

A finn jegybank kormányzója szerint az Európai Központi Banknak (EKB) az amerikai Federal Reserve példáját követve toleránsabban kellene kezelnie az inflációs cél túllépését, különös tekintettel arra, hogy az euróövezeti infláció üteme hosszú évek óta meglehetősen lanyha.

Ollie Rehn – aki a finn jegybank vezetőjeként az EKB monetáris tanácsának is tagja – a Financial Timesnak adott interjúban hangsúlyozza, hogy az euróövezeti munkapiacon és a világgazdaságban végbement változások gyengítették a bérinflációs nyomást.

Rehn szerint ez azt jelenti, hogy az euróövezeti gazdaság gyors ütemű infláció nélkül is fenn tud tartani alacsony szintű munkanélküliségi rátát.

Ebben az esetben viszont a gazdasági és a társadalmi jólét szempontjából bizonyos ideig lenne értelme a célt meghaladó infláció elfogadásának, figyelembe véve a célszinttől elmaradó infláció időszakait is – fogalmazott Ollie Rehn.

Éppen ezért a jelenlegi alacsony kamatszintek környezetében lenne értelme annak is, ha az EKB az árstabilitás mellett a teljes vagy az elérhető maximális foglalkoztatásra összpontosítaná figyelmét – tette hozzá.

Az EKB az utóbbi évtized legnagyobb részében nem tudta elérni inflációs célját, amely 2 százalékhoz közeli, de annál alacsonyabb éves inflációs ütem tartását irányozza elő, annak ellenére, hogy mélyen a negatív tartományba vitte le a kamatokat, és négyezer milliárd eurót meghaladó adósságeszköz-vásárlási programot is végrehajtott.

Rehn szerint az euróövezeti jegybank inflációs céljának megfogalmazása “aszimmetria és bizonyos mértékű kétértelműség érzetét kelti“.

Ollie Rehn hozzátette:

a finn jegybank becslése szerint az EKB tényleges inflációs célja 1,6-1,8 százalék, de ennél is rosszabb, hogy a piac a 2 százalékot plafonként érzékeli, és ez tompítja az inflációs várakozásokat.

Általános vélemények szerint az EKB ősszel módosítja inflációs célját, amikor stratégiájának most folyó, 18 éve első felülvizsgálatának végére jut – áll a Financial Times írásában.

A lap felidézi, hogy az euróövezeti jegybankot megalapító uniós okirat az árstabilitást jelölte ki az EKB elsődleges feladatául, de a bankra bízta annak meghatározását, hogy ezt miként éri el.

Az EKB először 2 százalék alatti inflációs célt jelölt ki, majd később ezt 2 százalékhoz közeli, de az alatti inflációra módosította.

Az amerikai jegybanki feladatokat ellátó Federal Reserve tavaly hajtotta végre stratégiai felülvizsgálatát, és vállalta, hogy megengedi a célszintet meghaladó infláció kialakulását, miután az amerikai gazdaságban is hosszabb ideig elmaradt a céltól az inflációs ütem.

A Financial Timesnak adott interjúban Ollie Rehn nagyon fontosnak nevezte, hogy az euróövezeti kormányok csökkentsék a koronavírus-válság alatt felduzzadt adósságtömeget. Rehn szerint Európának továbbra is nagyon alkalmazkodó jellegű monetáris politikára van szüksége, de ez az alapállás nem marad fenn örök időkre, és eljön az idő, amikor az euróövezeti szuverén adósokat terhelő finanszírozási költségek emelkedésnek indulnak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...