Hirdetés
Kezdőlap Hírek Nemzetközi hekkerbandán ütött rajta a BRFK - videó
No menu items!

Nemzetközi hekkerbandán ütött rajta a BRFK – videó

Nemzetközi hekkerbandát számolt fel a rendőrség, amelynek tagjai a gyanú szerint egy online fizetési rendszer felhasználóinak adataival több száz csúcskategóriás okosórát és mobiltelefont rendeltek – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője.

Farkas Péter elmondta: február elején kezdték meg az ügyben a nyomozást, amikor az egyik nagy elektronikai webáruházon keresztül két nap alatt 300 rendelést adtak le. A rendelés nagy része nem teljesült, mert a bankkártyák limitje vagy túl alacsonyra volt állítva, vagy nem volt rajtuk elég fedezet. Néhány esetben azonban sikerrel jártak az elkövetők, a terméket pedig futárszolgálattal kapták meg.

Farkas Péter

Az alezredes szerint nem mindennapi bűncselekményről van szó és az elkövetők sem azok; hetekbe telt, mire az első két tettest azonosították és ezután még több napig tartott, mire kiderítették, hogy hol laknak. Az első két gyanúsítottat április utolsó hetében fogták el, majd két társukat is megtalálták.

Az elkövetőkről azt mondta: valamennyien külföldiek, büntetlen előéletűek és Magyarországon tanulnak, jellemzően idegenforgalmat és informatikát.

Az ügyben hét helyszínen, köztük kollégiumi szobában is tartottak kutatást, amelynek során 2,5 millió forintnyi készpénzt találtak amerikai dollárban, egyiptomi fontban és magyar forintban.

A rendőrség szerint a több száz tranzakcióval akár 150 millió forintos kárt is okozhattak volna az elkövetők.

A gyanúsítottak a jogosulatlanul megszerzett adatokat felhasználva néhány óra alatt több mint 300 online tranzakciót indítottak nagy értékű okoseszközök megvásárlására. A megrendelt áruk közül csupán 11-et fizettek ki, de így is több mint 4 millió forintos kárt okoztak.

Az ügyben egy 19 éves kínai, egy 26 éves pakisztáni, egy 21 éves jordániai és egy szintén 21 éves egyiptomi állampolgárságú férfit hallgattak ki gyanúsítottként, különösen nagy kárt okozó, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás kísérlete miatt.

Farkas Péter a sajtótájékoztatón azt mondta: az ügyben ketten vannak letartóztatásban, ketten szabadlábon védekezhetnek.

A gyanúsítottak elfogásáról készült rendőrségi videó:

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás