Kezdőlap Hírek Korrupció? Három rendőrt gyanúsít az ügyészség
No menu items!

Korrupció? Három rendőrt gyanúsít az ügyészség

Az ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki három rendőrt, mert egy mezőgazdasági vállalkozó kérésére, ellenszolgáltatás fejében nem ellenőrizték a szabálytalanul körbálát szállító teherautóját Hajdú-Bihar megyében – közölte a központi nyomozó főügyész.

Keresztes Imre közölte: a mezőgazdasági vállalkozó márciusban azzal kereste meg rendőr ismerősét, hogy teherautójával a közlekedési szabályok megsértésével – a jármű leengedett oldalfalaival – nagy mennyiségű körbálát akar a tanyájára szállítani. A férfi azt kérte a rendőrtől, intézze el, hogy a rendőrjárőrök ne ellenőrizzék, ne büntessék meg szabálysértés miatt.

A rendőr cserébe azt kérte, hogy a férfi teherautójával tíz köbméter földet fuvarozhasson.

A rendőr a szállítás előtt felhívta a szolgálatot ellátó járőröket, hogy ne ellenőrizzék a járművet, majd értesítette a vállalkozót, hogy indulhat. A rendőr a teherautót másnap használta a föld szállítására.

A három rendőr és a vállalkozó ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult eljárás. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség munkatársai a megyei rendőr-főkapitánysággal együttműködve pénteken több helyszínen is megjelentek, majd kihallgatták a gyanúsítottakat. A nyomozást hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmény miatt folytatják – közölte a főügyész.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.

Az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés

Az ipari termelés júliusi részletes adatait szeptember 12-én közli második becslése alapján a KSH.

Hankó Balázs elindította a Magyar Kultúra Nagykövetei programot

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter bejelentette a Magyar Kultúra Nagykövetei program elindítását a Zeneakadémia 150 jubileumi eseménysorozatról rendezett pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.
Hirdetés

Hírek

Vállalati innovációs pályázatok indulnak 182 milliárd forint értékben a GINOP Pluszban

A második alprogramban az elérhető támogatás mértéke már 600 millió forinttól 1,2 milliárd forintig terjedhet.

Az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés

Az ipari termelés júliusi részletes adatait szeptember 12-én közli második becslése alapján a KSH.

Hankó Balázs elindította a Magyar Kultúra Nagykövetei programot

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter bejelentette a Magyar Kultúra Nagykövetei program elindítását a Zeneakadémia 150 jubileumi eseménysorozatról rendezett pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.

Fővárosi kormányhivatal: postai úton és hivatali kapun keresztül javasolt a kérelmek benyújtása a budapesti földhivatalhoz

Postai úton és hivatali kapun keresztül javasolt a kérelmek benyújtása a budapesti földhivatalhoz.

Csökkent a K&H Bank adózás utáni nyeresége az első fél évben

A K&H Bank adózás utáni nyeresége 50,2 milliárd forintra csökkent az első fél évben az egy évvel korábbi 66,9 milliárd forint után, a pénzintézet eredményét 31 milliárd forinttal rontották az időszakban elszámolt kormányzati intézkedések.

Varga Mihály: a jegybank a bizonytalan világgazdasági környezetben is őrzi a stabilitást

A külső körülmények szükségessé teszik azt a stabilitásorientált monetáris politikát, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytat.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.