Hirdetés
Kezdőlap Zöld üzlet A felzárkózási program a hátrányos helyzetű településeknek adhat reményt
No menu items!

A felzárkózási program a hátrányos helyzetű településeknek adhat reményt

fotó: planetbudapest.hu

Reményt adhat a hátrányos helyzetű településeknek a felzárkózási program – jelentette ki Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos és Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kék bolygó című podcast hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.

A budapesti Fény utcai piacon található FeteKert nevű üzletből jelentkezett be legutóbbi adásában Áder János. A volt köztársasági elnök beszélgetőtársával, Vecsei Miklóssal, a diagnózis alapú felzárkózási stratégia végrehajtásáért felelős miniszterelnöki biztossal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökével mutatta be a FeteKert-kezdeményezést, amely a Felzárkózó települések program része, a neve, a Felzárkózó települések kertje is ebből ered. Vecsei Miklós bemutatta azt az automatizált üzletet, amely a Fény utcai piacon egy applikációval érhető el.

A miniszterelnöki biztos szerint a kezdeményezés értelmét nem Budapesten kell keresni, hanem a hátrányos helyzetű településeken.

A tapasztalat az, hogy egy 300-400 fős falu már nem tud eltartani egy boltot. A Fény utcai piacon található üzletnek van egy párja a Baranya vármegyei Tésenyben, a cél az ottani élelmiszer uzsora, az abból adódó magas árak letörése.

Áder János felhívta a figyelmet arra, hogy a felzárkózó programnak előzménye is van, hiszen a hátrányos helyzetű településeken élőket először vissza kellett vezetni a munka világába, megtanítani őket a gazdálkodásra, majd a kereskedelemre, hogy értékesíteni tudják a termékeiket.

Ez sikerült, mára bebizonyosodott, hogy ezek az emberek prémium minőségű árukat tudnak előállítani, amelyeket a fővárosiak a budapesti üzletben tudnak megvásárolni, a programhoz csatlakozó multicégek által biztosított termékeket – főképp alapvető élelmiszereket – pedig mesterségesen alacsonyan tartott árakon tudják megvenni a tésenyiek. A kezdeményezés jelenleg háromszáz települést érint.

A Fény utcai üzlet teljesen automatizált, nincs kiszolgáló, nincs kassza, a vásárló leemeli a polcról a kívánt terméket, kilépéskor pedig a rendszer az applikáció útján levonja a számlájáról az összeget, majd megküldi a digitális nyugtát is. Vecsei Miklós szerint akik megértették a költségoptimalizálás lényegét, azok körében egyre népszerűbb a kezdeményezés.

A miniszterelnöki biztos úgy vélekedett, hogy a hátrányos helyzetű településeket nem a FeteKert rendszere menti meg, de bebizonyítja, hogy az ott élők képesek értékeket előállítani, és jelen lenni a piacon.

Mint mondta, ha a fogyasztóknak elmondják, hol készültek a magas minőségű termékek, akkor az többet ér, mintha azt mondanák, hogy a hátrányos helyzetű, romák lakta települések megmenthetők.

A program öt éve kezdődött, és célja, hogy a következő generációk életminőségét javítsák. A termékek előállítói romák, akiknek a gyermekei ma is komfort nélküli lakásokba születnek. Vecsei Miklós szerint a jólléti társadalom tartozik ezeknek az embereknek, ezeknek a gyermekeknek, akiknek a sorsa a tapasztalatok szerint hároméves korukig eldől, és többnyire a hasonló korú, de szerencsésebb helyre született társaikhoz képest komoly hátrányban vannak.

A miniszterelnöki biztos szerint át kell hidalni a többségi társadalomhoz képest hatalmas kulturális különbségeket is, mert a hátrányos helyzetben lévő romák körében még mindig elfogadott, természetes például, hogy a férfiak nőket vernek, sőt, ez számukra a szerelem jele.

Vecsei Miklós elmondta, hogy azokon a településeken, ahol a szakembereik megjelennek, általában romlanak a bűnügyi statisztikák, de ez nem azt jelenti, hogy több bűncselekményt követnek el a helyiek, hanem azt, hogy többre derül fény, mert a romák maguk is elkezdték megérteni, hogy társadalmilag mi a helyes, és mi a helytelen. Sikeresnek nevezte azt a korábbi kezdeményezésüket, amelyben a romák lakhelyein előre fizetős villanyórákat szereltek fel, mert azóta drasztikusan csökkent a lopások, illetve a szolgáltatók általi kikapcsolások száma.

A programnak köszönhetően csökkent a köreikben az alacsony súllyal megszülető gyermekek száma, mert a terhes nőket egészségügyi szakemberek keresik fel, vagy például hozzájuthatnak olyan vitaminokhoz, amelyek az anya és a gyermek számára is nélkülözhetetlenek.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke arról is beszélt, hogy a programban részt vevő 300 településen körülbelül háromszázezer ember él, ami megfelel Komárom-Esztergom vármegye lakosságának, az érintett településeken ugyanakkor kétszer annyi gyermek születik, mint máshol, ami további megoldandó szociális, oktatási és gazdasági megoldásokat tesz szükségessé.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.