Kezdőlap Gazdaság A Magyar Telekomot a versenyhivatal csaknem 22 millió forintra bírságolta
No menu items!

A Magyar Telekomot a versenyhivatal csaknem 22 millió forintra bírságolta

A Magyar Telekomra 21,7 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amiért tisztességtelenül népszerűsítette ügyfelei körében egyes, hűségvállaláshoz kapcsolódó mobilnet-kedvezményeit.

A közlemény szerint a GVH tavaly indult vizsgálata megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztően népszerűsítette ügyfelei között egyes mobilinternet-kedvezményeit, amelyeket hűségvállalás esetére kínált.

A kampány üzenetei azt a benyomást kelthették, hogy a kedvezményeket bármelyik ügyfél igénybe veheti, ha további egy évnyi hűségidőt vállal a meglévő előfizetésére. Valójában azonban a lezárt díjcsomaggal rendelkező fogyasztók csak a meglévőtől eltérő feltételű, új díjcsomagra történő szerződéskötéssel válhattak jogosulttá a kedvezményekre, így a kampány megtévesztő üzeneteket közvetített.

A GVH Versenytanácsa a jogsértés mérlegelésekor tekintettel volt arra, hogy a tisztességtelen reklámkampány nem nyílt formában folyt, hanem egy viszonylag szűk előfizetői kört célzott, belső tájékoztatási csatornákon, például sms-ben és push üzenetekben. A nemzeti versenyhatóság figyelembe vette ugyanakkor azt is, hogy a céget 10 év alatt már tizedik alkalommal marasztalja el fogyasztóvédelmi típusú jogsértésekért – közölték.

(MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás